"Nem lennénk igazi sportemberek, ha nem küzdenénk a végsőkig"

Nikolics Nemanja két év után újra abban a stadionban játszik bajnokit, ahol első vidis gólját szerezte.

Vasárnap 18 órakor a DVTK otthonában lépünk pályára a bajnokságban. Emlékszel még az első DVTK – Vidi meccsedre?
Sosem fogom elfelejteni azt a mérkőzést. Az volt a második bajnokim a Vidiben. A szünetben Sitku helyére álltam be, és alig telt el 5 perc a második játékrészből, amikor megszereztem az első fehérvári gólomat, amivel ráadásul sikerült megnyerni azt a meccset. Nagyszerű hangulat volt a találkozón, hiszen a hazaiak ellenünk ünnepelték a 100. születésnapjukat, tömve voltak a lelátók. Nagyon boldog voltam, hogy nyertünk. Egyébként most vasárnap is valami hasonlóra számítok. Biztos vagyok benne, hogy szenzációs hangulat lesz a stadionban, és természetesen ezúttal is a 3 bajnoki pontért utazunk Miskolcra.

(Nikolics első gólja a Vidiben)

Ha már ennyire visszautaztunk az időben, áruld el, meglepődtél amikor megtudtad, hogy a Vidi le akar igazolni téged Kaposvárról?
Megmondom őszintén, amikor először hallottam arról, hogy kiszemelt magának a Vidi, akkor természetesen meglepődtem, de ugyanakkor örültem is a lehetőségnek. Egy olyan klub játékosa lettem, amelyik minden évben kiléphet a nemzetközi színtérre. Az elmúlt években nagyon megszerettem a várost, a szurkolókat és természetesen a Vidit is. Életem legfontosabb eseményei a vidis korszakomhoz köthetőek. Gólkirályi- és bajnoki címet nyertem, pályára léphettem BL-meccsen, de Vidi-játékosként lettem magyar állampolgár és apuka is. Egy dolog miatt van csupán hiányérzetem, hogy az első évben, amit itt töltöttem, elbuktuk a bajnoki címet. Őszintén mondom, szívesen becserélném a gólkirályi címemet a bajnoki címért cserébe. Persze aztán egy évvel később kárpótolt bennünket – és a szurkolókat – az élet, de ha választhatnék, hogy kétszeres bajnok legyek-e a Vidivel, vagy bajnok és gólkirály, akkor az előbbit választanám.


Idén azonban még bármi lehetséges, értem ezalatt, hogy nem csak a bajnoki címért vagytok még versenyben, hanem a Ligakupában és a Magyar Kupában is esélyesek vagytok, ráadásul te még ismét lehetsz akár gólkirály is.
Ez igaz, de a legfontosabb, hogy a csapat legyen minél eredményesebb. Azért dolgozunk minden nap nagyon keményen, hogy elérjük a céljainkat. Az én feladatom a gólszerzés, de nem az a legfontosabb, hogy az én góljaimmal nyerjen a csapat, hanem, hogy nyerjen a csapat. Az csak hab a tortán, ha sikerül gólt, gólokat szereznem. A 9 pontos hátrányunk ugyan tetemesnek mondható, de nem is lennénk igazi sportemberek, ha nem bíznánk abban, hogy képesek lehetünk utolérni, sőt megelőzni is a DVSC-t.

Author: Wéninger Ákos

More news