KOKÓ:

"Egy félidőnyi előnyt adtunk a Paksnak"

Gólszerző középpályásunk azt mondta, vasárnap kielemezték és lezárták a paksi meccset, hétfőtől már a következő feladatra koncentrálnak.

"Az első félidőben nem igazán találtuk a ritmust, így mondhatjuk azt, hogy adtunk 45 perc előnyt a Paksnak. A második játékrészben már sokkal inkább úgy játszottunk, ahogy kell, mindent megtettünk a győzelemért, sajnos ez most csak egy döntetlenre volt elég. Egy lendületben lévő csapatba természetesen mindig könnyebb beszállni, velem most ez történt, hiszen mikor pályára léptem már nagyon nyomtunk. Több jó megoldásom volt, gólt is szereztem, mégsem mondhatom, hogy elégedett vagyok, mert csak a csapat teljesítménye után jöhet a sorban az egyéni teljesítmény, a csapat pedig ezúttal nem nyert. Vasárnap kielemeztük és lezártuk a paksi mérkőzést, levonjuk a konzekvenciákat, megyünk tovább és reméljük, hogy most már egy eredményesebb időszak következik a csapat életében" - nyilatkozta Kovács István a vidi.hu-nak.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news