KOMJÁTI ANDRÁS:

"Bizonyíthatnak a fiatalok ebben a szezonban"

A Videoton FC II vezetőedzője profi hozzáállást és jó szereplést vár csapatától.

"A 15 mezőnyjátékosból a héten négyen (Iski, Varga, Tar, Vachtler) szinte semmilyen edzésmunkát nem tudtak végezni, ennek megfelelően a padon az U19-es csapatból is fognak ülni. A Pénzügyőr tavaly a Duna csoport középmezőnyében végzett, nem igazán változtak a nyáron, tehát egy nagyon összeszokott, masszív együttes ellen kezdjük a szezont. Bízom benne, hogy a hullámvölgyeknek most a tetején leszünk és pontot vagy pontokat szerzünk Pasaréten" - mondta a szombati mérkőzés előtt Komjáti András, majd a nyári felkészülésre tért ki.

"Elég hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat a felkészülés során, ami valahol érthető, hiszen most hagyták el a korosztályukat, felnőtt mezőnybe kerültek, ahol sokkal keményebb párharcok vannak a mérkőzéseken, és azt sem szabad elfelejteni, hogy ellenfeleinknél nagyon sok rutinos labdarúgó játszik. Remélem, hogy minél előbb hozzászoknak ehhez az új miliőhöz. Az elsődleges cél ebben az évben, hogy a felnőtt mezőnybe lépő gyerekek a szezon alatt bebizonyítsák, van bennük annyi, amennyi a továbblépéshez szükséges. Konkrét helyezést nem tudok ígérni a szezon végére, de maximális hozzáállást igen. Bízom benne, hogy mindez egy jó szerepléssel is párosul majd" - fogalmazott az NB III-as csapat vezetőedzője.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news