

Goooooal!
Goal
high five
⚽
0 - 1
high five
⚽
Vége a mérkőzésnek! Paulo Sousa győzelemmel mutatkozott be tétmérkőzésen, és megnyerte azt a trófeát, ami eddig még hiányzott csapatunk vitrinjéből. Ezzel elmondhatjuk magunkról, hogy csapatunk 5 év alatt mindent megnyert, amit Magyarországon meg lehet nyerni. Bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem, két Ligakupa-győzelem és most egy Szuperkupa-győzelem. Rajtunk kívül eddig csak a DVSC-nek sikerült begyűjtenie mind a 4 trófeát.
SZÉP VOLT FIÚK!
high five
⚽
high five
⚽
Tujvel időhúzásért kapott sárgát.
high five
⚽
Gólkirály a gólkirály helyett. Alves le, Nikolcsi be.
A Kecskemét térfelén zajlik a játék - ez teljesen jó nekünk hiszen idegenben, emberhátrányban vezetünk.
high five
⚽
high five
⚽
Gyurcsó Cukic helyére állt be. 5 percet kapott Sivictől, hogy saját csapata ellen bizonyítson Gyurcsó.
high five
⚽
high five
24 high five
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!
Alves szenzációs cselt követően 16 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot, Némethnek esélye sem volt.
⚽
⚽ André Alves
#21
high five
⚽
Csere a hazaiaknál is, Dosso helyett Stokic a pályán.
high five
⚽
Nagy Dani helyére Gosztonyi állt be.
A kiállítás óta nagy fölényben játszik a Kecskemét, azonban az eredmény nem változott.
high five
⚽
high five
⚽
Walter helyett Vasziljevics a pályán.
high five
⚽
Mohl helyére Bertus állt be a hazaiaknál.
high five
⚽
Elek helyére Vaskó állt be.
A szabadrúgást Bori 18 méterről végezhette el, a labda a felső lécről vágódott az alapvonal mögé.
high five
⚽
high five
⚽
Liptákot állította ki a játékvezető második sárga lappal. A sajtóhelyről azonban úgy tűnt, hogy Horváth Gábor szabálytalankodott - igaz neki is ez lett volna a második sárgája.
Lipták Zoltán
#5
TUJVEL! Óriási bravúrt mutatott be csapatunk kapusa, miután Foxi lövését - már a földön fekve, vert helyzetben - lábbal kivédte.
high five
⚽
Küzdelmes, harcos a találkozó, helyzet egyelőre kevés alakult ki a második félidőben.
high five
⚽
high five
⚽
Sok szabálytalanság tarkítja a második félidő elejét, ezúttal Balogh Béla kapott sárgát.
Balogh Béla
high five
⚽
Mitrovics is besárgult.
Nikola Mitrovics
#14
A hazaiak ott folytatják, ahol az első félidő utolsó 5 percében abbahagyták. Veszélyesen játszanak, és egyelőre többet is birtokolják a labdát.
high five
⚽
high five
⚽
Horváth rántotta le Borit, sárga!
Horváth Gábor
#33
high five
⚽
A szünetben Sándor helyére Polonkai állt be.
FACEBOOK játékunk nyertese Németh László lett, aki 9 játékost talált el a mai kezdőcsapatból, köztük a kapust, Tujvelt is.
Az ő tippje ez volt:
Tujvel - Hector,Horváth, Lipták, Brachi - Elek, Sándor, Vasiljevics, Gosztonyi, Walter - Alves
Többen is eltaláltak 9 játékost a kezdőből, azonban egyedül Németh László tippelte meg helyesen, hogy ki lesz a kezdő kapus. Hétfőn további díjakat sorsolunk ki azok közül, akik 9 játékos nevét helyesen megtippelték.
high five
⚽
Vége az első félidőnek. A mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a találkozót, azonban az utolsó 5 percben a hazaiak játszottak veszélyesebben. Folytatás 15 perc múlva.
high five
⚽
Kölcsön kenyér visszajár!
Ezúttal Ebala lőtt kapura távolról egy szabadrúgást, a nagy erejű löketet Tujvel szépen öklözte ki a mezőnybe.
high five
⚽
Sousa továbbra is nagyon aktív az oldalvonal mellett, nem csak utasítja, hanem biztatja is a játékosait.
high five
⚽
Bori beadását ezúttal Litsingi ugyan el tudta fejelni, azonban a kaput nem találta el a fejes.
high five
⚽
Brachi kínálta meg egy távoli szabadrúgással Németh Gábort, a hazaiak kapusa szögletre paskolta a labdát. Jó lövés volt!
high five
⚽
Bori beadása nagyon veszélyes volt, szerencsére Dosso egy ütemmel lemaradt a beadásról és nem tudott már kapura fejelni.
high five
⚽
high five
⚽
Fábián sporttárs ezúttal reklamálásért mutatta fel a sárga lapot a hazai csapat játékosának, Ebalanak.
Bodiong Ebala
high five
⚽
Tököli biceg le a pályáról, helyére Bori állt be. Ez nem taktikai csere, a hazai csapat gólvágója megsérült.
Paulo Sousa nagyon együtt él a játékkal, az oldalvonal mellett - a technikai zónában - folyamatosan instrukciókkal látja el a játékosokat.
high five
⚽
Alves kapott szenzációs labdát, éles szögből azonban csak az oldalhálót találta el brazil gólkirályunk.
high five
⚽
high five
⚽
Lipták szabálytalankodott a félpályánál Tökölivel, övé a második sárga a mérkőzésen.
Az iramra nem lehet panasz, az első 20 perc után elmondhatjuk, hogy csapatunk enyhe mezőnyfölényben játszik, de teljesen nyílt a mérkőzés, mindkét csapat igazi támadófutballt mutat be - akárcsak a Magyar Kupa-döntőn.
high five
⚽
Brachi tűnt fel a szögletzászló környékén a jobb szélen, beadása veszélyes volt, azonban Németh Gábor kivetődve megszerezte a labdát.
high five
⚽
high five
⚽
Cukic szabálytalankodott a félpályánál, ő kapta a mérkőzés első sárga lapját.
Cukic Vladan
Elek Ákos szája repedt fel, 3-4 percig kellett ápolni az oldalvonal mellett, azonban középpályásunk már ismét a pályán van.
high five
⚽
Walter szép cselekkel játszotta tisztára magát 6 méterre a hazaiak kapujától, lövése azonban célt tévesztett.
high five
⚽
Nem kellett sokat várni a mi helyzetünkre sem, Alves remekül eltalált lövését védte a hazaiak nyáron szerződtetett kapusa, Németh Gábor.
high five
⚽
Az első helyzetecske hazai oldalon. Tökölit próbálták helyzetbe hozni a társak, azonban Tujvel remek ütemben vetődött ki a kapujából, megakadályozva ezzel azt, hogy a hazaiak gólerős támadója helyzetbe kerüljön.
high five
⚽
Elek Ákost ápolják az oldalvonal mellett, Paulo Sousa pedig kihasználta az alkalmat és Sándor Györgynek adott taktikai utasítást.
high five
⚽
Az első 5 perc eseménytelenül telt, a középpályán zajlott a játék, valamivel többet birtokoltuk a labdát eddig.
high five
⚽
Szinte teltház Kecskeméten, mintegy 4500 néző lehet a helyszínen. Remek a hangulat, és a hőség sem olyan elviselhetetlen már, mint 1 órája volt.
high five
⚽
A hazai csapat kezdte a találkozót.
high five
⚽
Csapatunk fehér-fekete-fehér színösszeállításban játszik ma este.
high five
⚽
Ezt a "serleget" kapja a Szuperkupa-győztes
.
Fontos tudni róla, hogy ez nem egy vándorkupa, hanem egy egyedi készítésű, direkt erre az alkalomra készült ereklye, melyet a győztes hazavihet és megtarthat.
high five
⚽
A helyi hangosbemondó most mutatja be a két csapatot. A székesfehérváriak részére fenntartott szektorban egyelőre mintegy 150 szurkoló foglal helyet.
high five
⚽
Azok a játékosaink, akik ezúttal nem kerültek be a keretbe, a lelátó első sorából biztatják a fiúkat. Félórával a kezdés előtt Lencse Laci látta el néhány jó tanáccsal Gosztonyit.
high five
⚽
Az összes mezszám közül talán Nagy Dani 22-es száma a legérdekesebb, hiszen őt már szinte mindenki a 15-ös számmal azonosítja. Pedig korántsem volt ez mindig így, Dani ugyanis elárulta nekünk, hogy világ életében a 22-es mez volt az övé. Ahogy a képen is látszik, 2003-ban, amikor bemutatkozott a Sopron elleni mérkőzésen az élvonalban, 22-es mezben játszott.
2008-tól kellett Daninak a 15-ös mezben játszani, mivel Dr. Mezey György a 22-es számú mezt a cserekapusnak osztotta ki. A héten a játékosok eldönthették hányas mezben szeretnének játszani, és Dani élt a lehetőséggel, hogy régi kedvenc mezszámát válassza, így ezentúl a jobb szélsőnk ismét a 22-es mezben fog száguldozni az oldalvonal mellett.
high five
⚽
Ahogy azt a hivatalos Facebook-oldalunkon már jeleztük, több játékosunk is új mezszámot kapott. Nézzük kikről is van szó:
Bozsovics - 27
Horváth Gábor - 33
Nagy Dániel - 22
Gosztonyi András - 10
Mitrovics - 14
high five
⚽
60 perccel a mérkőzés kezdete előtt ragyogó napsütés és körülbelül 35 fok van Kecskeméten.
high five
⚽
Kecskeméti TE
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#33
Németh Gábor
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#4
Radanovic Sinisa
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#6
Balogh Béla
Yellow card
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#7
Alempijevic Aleksandar
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#14
Cukic Vladan
Yellow card
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
#17
Bodiong Ebala
Yellow card
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#18
Litsingi Franci
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#19
Dosso Sindou
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
#20
Kethevoama Foxi
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#22
Mohl Dávid
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
#55
Tököli Attila
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
Videoton FC
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#12
Tomás Tujvel
Yellow card
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#2
Álvaro Brachi
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#5
Lipták Zoltán
Yellow card
Red card
Red card
Substitution Goal
⚽
#11
Sándor György
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
#14
Nikola Mitrovics
Yellow card
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#21
André Alves
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
Goal
⚽
#22
Nagy Dániel
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
#24
Héctor Sánchez
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽
#25
Elek Ákos
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
#29
Walter Lee
Yellow card
Red card
Substitution Substitution Goal
⚽
#33
Horváth Gábor
Yellow card
Yellow card
Red card
Substitution Goal
⚽