Preisinger Sándor

Hungarian

Preisinger Sándor full name

11. 12. 1973. birth year

Zalaegerszeg birth place

.

A 48 éves szakember játékosként szülővárosa, a Zalaegerszeg színeiben 1994-ben NB II-es, 1995-ben NB I-es gólkirályi címet szerzett, előbbivel feljutáshoz, utóbbival élvonalbeli hetedik helyhez segítve csapatát. Ezt követően az MTK-ba igazolt, majd játszott Belgiumban, Sopronban, a Szombathelyi Haladásban és Nyíregyházán is, a magyar felnőtt válogatottban öt mérkőzésen lépett pályára a korábbi gólerős csatár. A matematika-testnevelés szakos tanári diplomával is rendelkező Preisinger felnőtt edzői karrierjét a ZTE akkor NB II-es csapatánál kezdte, majd 2016 és 2020 között négy évig dolgozott az MLSZ kötelékében, az U15-ös, később az U16-os, majd az U17-es válogatott szövetségi edzőjeként, utóbbival szerepelt a 2019-es írországi U17-es Eb-n, majd a brazíliai világbajnokságon is. A 2020/2021-es szezonban az NB II-es Békéscsaba vezetőedzőjeként dolgozott.

2022. február 16. óta Michael Boris mellett asszisztensedzői feladatokat lát el.

  • 50 years age

Preisinger Sándor

Preisinger Sándor

Staff