VIDI-DVTK

Vezetőedzői értékelések

Bartosz Grzelak és Kuznyecov Szergej értékelt.

Bartosz Grzelak:

“Nagyon örülök a csapat mai teljesítményének. Múlt héten a DVSC ellen távol voltunk a legjobbunktól, erről sokat beszéltünk a hét folyamán. Azonosítottuk a hibákat és igyekeztünk javítani rajta. Ma fegyelmezettebbek voltunk a védelemben, sikerült sokat javulnunk. Már a szünetben 2-0 volt, ami persze remek, de ez veszélyes eredmény is lehet, mert bele lehet aludni kicsit ilyenkor a meccsekbe, és az ellenfél is erősebben jöhet ki a szünetről. Most is jól jött ki a DVTK, de nem volt végül gond, a hajrában rúgtunk még két gólt, boldog vagyok a három pont miatt. A kapott gól nélküli meccs a már említett fegyelmezettségnek köszönhető, megértette mindenki a pályán, hogy mindenkire szükség van a jó védelemhez. A csatárra, a középpályásokra, mindenkire. Volt ugyan a második félidőben néhány veszélyes beadása az ellenfélnek, nem tetszett, hogy üresen hagytunk pár támadót, de összességében elégedett vagyok a játékkal ma.”

Kérdés érkezett arról, hogy ez volt-e a legjobb teljesítmény a szezonban.

“Nehéz erre válaszolni, mert voltak olyan mérkőzéseink, amikor jól játszottunk, de nem szereztünk pontot. Könnyű lenne azt mondani ilyenkor, hogy igen, hiszen három pontot szereztünk és jól is játszottunk, de én szeretem mindig a csapatteljesítményt vizsgálni, illetve a fejlődési pályáját a csapatnak. Szóval úgy válaszolnék erre, hogy szerintem ma csapatként jó irányba tettünk egy nagy lépést.”

Kuznyecov Szergej:

“Nehéz értékelni az ilyen mérkőzéseket. Úgy gondolom két részre kell venni a hasonló meccseket - van egy része a piros lap előtt, egy pedig a piros lap után. A piros lapig jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, az ellenfél pedig sikeres volt két kontrából. Utána közbeavatkozott a meccsbe a kiállítás, onnan nehéz értékelni.”

Author: fehervarfc.hu

Source: fehervarfc.hu

More news