KTE - VIDI

Vezetőedzői értékelések

Pető Tamás és Szabó István értékelte a gólnélküli döntetlennel véget ért Kecskeméti TE - Fehérvár FC összecsapást.

Pető Tamás:

"Nagyon nehéz mérkőzés volt a mai számunkra, hosszú túra után voltunk, ennek ellenére jól néztünk ki. Az első félidőben tudatosan átengedtük a teret a Kecskemétnek, a védekezésre fókuszáltunk, tartottuk a labdát, kicsit spóroltunk az energiánkkal, amiből jól jöttünk ki. A második félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést, megvoltak a ziccereink, de ezeket elhibáztuk, sajnos ezek a mérkőzés kimenetelét befolyásoló döntések voltak. A Kecskemét otthonában egy pontot szerezni komoly fegyvertény, nagyon fizikális, erős csapat, nehéz ellenük játszani."

Szabó István:

"Elégedettek lehetünk az egy ponttal. Az első félidő arról szólt, amire számítottunk; próbáltunk támadásokat felépíteni, míg a Fehérvár főleg erre reagáló futballt játszott. A második félidőben 2-3 nagyon komoly helyzete volt a Vidinek, míg mi nem játszottunk elég jól és pontosan. A végén emberelőnyben ugyan beszorítottuk őket, de ekkor is hiányzott a pontosság a játékunkból, amivel jobb eredményt érhettünk volna el. A Fehérvárnak gratulálok a mai pontszerzéshez és sok sikert kívánok nekik a nemzetközi kupában."

Author: Csik Tamás

Photo: fehervarfc.hu

More news