Verebes: Győrben folytattam, amit Fehérváron elkezdtem

A Vidivel is bajnok lett volna, ha itt marad, állítja a Mágus, aki veretlen maradt az ETO-val ellenünk.

Az biztos, ha Verebes József ülne az Győr kipadján vasárnap, történelmi alapon bízhatnának a hazaiak a győzelemben. Amikor még igazi népünnepély volt egy-egy ETO-Vidi, a Verebes-féle győri aranycsapat korszakában ugyanis soha nem kaptak ki a zöld-fehérek a fehérváriaktól, sőt, még az UEFA-kupa döntős Videotont is rendre elverték. Pedig lehetett volna fordítva, legalábbis a mester szerint, aki Fehérvárról szerződött Győrbe bajnokot csinálni...

Ezek után gondolhatnánk, hogy bizonyítási vágy dolgozott Verebes Józsefben a következő szezonban a Vidi ellen, szó se róla, az 5-1-es ETO-győzelem erre is utalhatna. De akkoriban majdnem minden ellenfelét megszórta hazai pályán a szenzációs szezonokat produkáló Rába, és a Mágus szerint ő nem is volt külön motivált ellenünk.

- Én nem így néztem ezt soha, nem számított, hogy az előző csapatom az ellenfél, csak a következő meccsre készültünk. Különben is, nem én bizonyítottam egy-egy mecsen, hanem a játékosok a pályán. Győrben forradalmat csináltunk, de már a Vidiben is megvoltak azok a jelek, elemek a játékban, amivel ott aztán bajnokok lettünk. Ha maradok Fehérváron, majdnem biztos, hogy a Vidi ma már háromszoros bajnok lenne... Zsolt Róbert, a kor kiváló újságírója mondta akkoriban nekem: ahova te mész, ott van a bajnok. Egyszerűen azért, mert az volt a mottóm: egy meccsből annyit kihozni, amennyi csak van benne.

Ezt speciel mi bánhattuk, hiszen statisztikai tény, hogy Verebes József irányítása alatt (és nemcsak az győri aranykorban, hanem évekkel később is) veretlen maradt az ETO ebben a párharcban. Két 5-1-es és egy 5-2-es vereség is csúfítja a mutatóinkat, de volt, hogy négyszer egymás után 2-1-re nyert a Győr, meg voltunk átkozva ebben a párosításban. (Verebes-Vidi összesítésben: 9 győzelem, 4 döntetlen...)

Verebes József manapság tanácsadóként dolgozik Tarsoly Csaba tulajdonos klubjában, és ismét arra tippel, hogy rosszkedvűek lesznek a fehérváriak a két csapat találkozója után.

- Az első győri edzőségem idején hatalmas presztízsű meccsek voltak ezek, autókaravánok indultak a két város között és huszonötezer néző előtt is játszottunk. Most már nincs ilyen, de itt Győrben megint erős, jó csapat van, nem sok jóval biztatom a Vidit. A legutóbbi fordulóban kaptunk egy pofont Debrecenben, de ott sem játszottunk rosszul, Csertői Aurél keze alatt nagyon egységes, harcos ETO alakult ki. Akarnak, hajtanak a fiúk, várhatóan azért szép számú közönség is szurkol nekik, nagyon nehéz dolga lesz a Videotonnak. 

(fotó: Kisalföld/Bertleff András, nemzetisport.hu)

Author: Somos Zoltán

More news