Nagyot küzdött a III. Kerület, de továbbjutottunk a MOL Magyar Kupában

Kodro, Stopira, Heister, Bumba és Makarenko voltak eredményesek Óbudán.

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában az NB III Nyugati csoportjában szereplő III. Kerületi TVE otthonában léptünk pályára vasárnap délután. Michael Boris a kapuban Emil Rockovnak szavazott bizalmat, a mezőnyben pedig Serafimov, Stopira, Sabanov - Nego, Lednev, Pinto, Hangya - Kastrati, Bumba - Kodro összeállítású csapat kapott lehetőséget. A hazaiaknál a korábbi Vidi-játékosok közül Elek Bence, Fejes András és Barczi Dávid is ott volt a kezdőcsapatban, utóbbi csapatkapitányként kezelhetett le Stopirával, aki az eltiltott Fiola Attila helyett viselte a karszalagot.

Nem kezdődött jól a mérkőzés számunkra, Opavszky 20 méterről óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba, Rockov nem háríthatott (1-0). Szinte rögtön a másik oldalon Hangya került helyzetbe, de jól jött ki kapujból Szmola, majd a 4. percben Lednev lövését védte a hazai hálóőr. A 10. percben az RBD üzent a jelenleg kórházi kezelést kapó Réti Patrikak - 2018-as bajnokcsapatunk középpályásánál, utánpótlás-csapataink videóelemzőjénél 2020-ban diagnosztizáltak csontvelőbetegséget. A 14. percben Barczi pattogós lövését védte Rockov, a 24. percben pedig szép támadás után Nego lapos kísérletét ütötte szögletre Szmola.

Bő tíz perccel később Elek Bence igyekezett meglepni Rockovot egy 40 méteres lövéssel, de kapusunk résen volt, majd a 42. percben kiegyenlítettünk! Egy szöglet után a visszafutó Stopira fejelte fel a labdát a kerületi térfél közepén, Serafimov megcsúsztatta azt Kodro pedig 14 méterről nagy erővel kilőtte a rövid felsőt (1-1)! Az első játékrész így döntetlen állásnál ért véget. 

A szünetben Zivzivadze érkezett Lednev helyére. A második félidő egy Kastrati helyzettel kezdődött, de Fejes menteni tudott. Az 56. percben Elek Bence közeli fejesével újra a kék-fehéreknél volt az előny (2-1), de Bumba beadása után Stopira szép gólt fejelt (2-2), majd a csereként beálló Heister a 16-oson belül egy csel után a a jobb alsóba helyezett (2-3). Heister egyébként Hangyát váltotta, Sabanov helyett pedig Lyes Houri lépett pályára a 60. percben - sérüléséből visszatérő francia játékosunk természetesen nem középhátvédként, hanem középpályásként játszott. 

A 70. percben Bumba is betalált - Szmola hibáját használta ki középpályásunk és közelről a hálóba fejelte a labdát (2-4). Három perccel később Nego volt talán túl önzetlen, nagy helyzetben inkább középre passzolt, de nem talált társat. A 77. percben Rockov védte ki Vankó közeli csúsztatását.

A 80. percben Kodrót és Bumbát Makarenko és Szendrei Ákos váltotta, a fiatal csatár először lépett pályára Vidi-mezben az első csapatban. A 86. percben Makarenko állította be a végederményt, miután 20 méterről, ballal kilőtte a jobb alsó sarkot (2-5), így végül három góllal győztük le a hazaiakat. A MOL Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait hétfőn 18:15-kor sorsolják, az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti.

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news