INTERJÚ

Tóth Balázs: "Bajnoki címmel szeretnénk kárpótolni szurkolóinkat!"

Csapatkapitányunk szerint mindenkinek magába kell néznie, miben hibázott, ugyanakkor a történtek még keményebb munkára ösztönzik a csapatot, aminek meg kell, hogy legyen az eredménye.

Eltelt néhány nap a podgoricai mérkőzés óta, de gyaníthatóan azóta sem lehetett megemészteni a kiesést. 

Természetesen mindannyian nagyon el vagyunk keseredve a kiesés miatt, de muszáj továbblépnünk és előre tekintenünk! A történtek arra ösztönöztek minket, hogy még keményebben dolgozzunk, mint eddig!

Sikerült azóta kielemezni a mérkőzést?

Sokat beszélgettünk róla José Gomes vezetőedzővel. Mindannyiunknak magunkba kell néznünk és rájönnünk arra, hogy miben hibáztunk, mit kellett volna másképp, jobban csinálnunk. Ezeken a dolgokon pedig javítanunk kell. A szurkolókat pedig szeretnénk bajnoki címmel valamint kupákkal kárpótolni a szezon végén, és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy ez sikerüljön!

Hogyan folytatódik a felkészülés, most hogy a nemzetközi mérkőzések már nincsenek a versenynaptárunkban? 

Minden nap keményen edzünk, hogy a jövő héten kezdődő bajnokságban minél jobban szerepeljünk és mi legyünk a végén a bajnokcsapat.

Mit üzensz a Vidi-szurkolóknak a csapat nevében? 

Még egyszer mondom, mindent megteszünk azért, hogy kárpótoljuk őket! Elszántak vagyunk és motiváltak, és biztos vagyok benne, hogy az ő támogatásukkal el fogjuk érni az erre a szezonra kitűzött céljainkat.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news