Távozik a Viditől Szolnoki Roland

Nyolc, sikerekkel teli év után a Puskás Akadémia FC-ben folytatja pályafutását a válogatott labdarúgó.

A két klub megállapodásának értelmében a Puskás Akadémia FC csapatában folytatja pályafutását Szolnoki Roland.

Szoszó 2011 nyarán mutatkozott be az élvonalban egy Paks elleni 4-0-ra megnyert találkozón, de már egy évvel korábban tagja volt az első bajnokcsapatunk keretének. Több mint nyolc évig volt a Vidi játékosa, ez idő alatt 205 tétmérkőzésen lépett pályára csapatunkban. 132 alkalommal szerepelt a magyar élvonalban, 23-szor a Magyar Kupában, 24-szer a Ligakupában, két Szuperkupa-döntőt játszott és 24 nemzetközi tétmérkőzésen is tagja volt a Vidinek. Egyszeres Ligakupa-győztes, kétszeres Szuperkupa-győztes és háromszoros magyar bajnok, ezzel pedig ő a klub történetének legeredményesebb játékosa. 2015 nyarán a magyar válogatottban is bemutatkozott - Litvánia ellen nyertünk 4-0-ra Debrecenben.

"Büszke vagyok arra, hogy ilyen fiatalon a klub legeredményesebb játékosa lehetek. Az elmúlt években rengeteg szeretetet és támogatást kaptam a szurkolóktól, akikkel a mai napig kiváló kapcsolatom van. Nagyon hálás vagyok nekik. Időnként az embernek szüksége van környezetváltozásra azért, hogy meg tudjon újulni. Nekem most jött el ez az idő. Mindig hálás szívvel gondolok vissza a Vidiben eltöltött évekre. A csapatnak és a szurkolóknak is sok sikert kívánok a közelgő nemzetközi kupasorozathoz! Szívből kívánom, hogy a játékosok és a szurkolók is újra átéljék azt a csodát, amit 2012-ben én is átélhettem a Vidivel, amikor bejutottunk az EL csoportkörébe" - nyilatkozta Szolnoki Roland.

Szoszónak köszönünk mindent, amit a klubért tett és sok sikert kívánunk további pályafutásához!

 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news