INTERJÚ

Szolnoki Roland: "Idén sokkal kiegyensúlyozottabb a teljesítményem eddig, mint az előző szezonban volt"

Védőnk arról is beszélt nekünk, hogy kifejezetten nehéz mérkőzésre számít a PMFC otthonában.

- Szombaton a PMFC otthonában léptek pályára, milyen meccsre számítasz?

Mindenképp nehéz meccsre számítok, hiszen a Pécs jó formában van, nyerni tudtak Debrecenben és a Honvéd otthonában is, hazai pályán pedig döntetlent játszottak legutóbb a még veretlen Paks ellen. Debrecenben és Kispesten is teljesen megérdemelten nyertek, hiszen jól futballoztak. Rendkívül egységes csapatnak tűnik a Pécs, szóval tényleg nem lesz könnyű meccs.

- Mi az ami eldöntheti ezt a találkozót?

Mindenképp a helyzetkihasználásra kell nagyon odafigyelni. Ha sikerülne az első helyzetünket gólra váltani, akkor azzal nagy lépést tennénk a győzelem megszerzéséhez. Úgy kell futballoznunk, mint hazai pályán. Sokat kell birtokolni a labdát, sok helyzetet kell kialakítani. Biztos vagyok benne, hogy a PMFC kettőzött erővel fog játszani, hiszen két sorozatot is meg akarnak ma este szakítani. Egyrészt a mi győzelmi szériánkat, másrészt a saját rossz hazai sorozatukat, hiszen ebben a szezonban hazai pályán még nem tudtak nyerni.

- A saját teljesítményedet hogy látod ebben a szezonban? Tavaly elég sok kritikát kaptál, idén viszont nagyon sokan dicsérnek a játékod miatt.

Persze, az embernek mindig jól esik ha dicsérik. Korábban is volt időszak, amikor pozitív kritikákat kaptam, ugyanakkor az is tény, hogy tavaly inkább a negatív visszhangok voltak jellemzőek a játékommal kapcsolatban. Azon vagyok, hogy kiegyensúlyozott, jó teljesítményt tudjak nyújtani, nem szabad, hogy ingadozzon a formám. Két nagyon komoly vetélytársam is van, és elég egy hiba, hogy kikerüljön az ember a csapatból, utána viszont nagyon nehéz visszakerülni oda. A kérdésre visszatérve, én is úgy érzem, hogy az idei teljesítményem eddig sokkal meggyőzőbb, mint a tavalyi volt. Az eddigi meccseken talán csak a Haladás ellen ment gyengébben a játék, egyébként úgy gondolom, a többi találkozón sikerült egyformán jól játszanom.

- Említetted, hogy két komoly vetélytársad is van a keretben. Ezen kívül néhány hete játszottad az utolsó U21-es válogatott meccsedet, jövőre már nem léphetsz ott pályára, hiszen kiöregedtél. Elképzelhető, hogy a formajavulásban az is közrejátszik, hogy szeretnél idővel bekerülni a felnőtt válogatott keretébe is?

Nyilván ez a következő célom, amit szeretnék elérni. Ehhez még nagyon sokat kell dolgoznom, és regeteget kell fejlődnöm, de úgy gondolom, csak azok lehetnek tartosan jó futballisták, akik időről időre magasabbra teszik a lécet. Egyelőre persze nem álmodozom arról, hogy hozza a postás heteken belül a meghívót a válogatottba. Viszont a szemem előtt ott vannak különböző célok, köztük a felnőtt válogatott is, aminek érdekében nagyon keményen, és nagyon sokat dolgozok.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news