Női felnőtt együttesünk a sereghajtó PVSK-t fogadja Sóstón szerdán 17 órakor.
A héten két bajnoki is vár női felnőtt csapatunkra, ezek közül az első szerdán 17 órától játssza Andorka Péter együttese. A 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a PVSK-t fogadjuk edzőközpontunk kettes pályáján.
A mieink egyértelmű esélyesként várják a találkozót: bár a legutóbbi fordulóban 3-0-ra alulmaradtunk a bajnok Budaörs ellen, azt megelőzően zsinórban háromszor győztünk, és 12 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel, 38 pontot gyűjtve a tabella negyedik helyén állunk.
Ellenfelünk a bajnokság sereghajtója, az eddigi 21 meccsükön nem tudtak pontot szerezni. Legutóbbi négy bajnokijukon gólt sem lőttek, szoros meccset a tavasz folyamán az Ajkával, a Tatabányával és a Pakssal játszottak, ezeken egy-egy góllal kaptak ki, legutóbb viszont a Budafok nyolcat lőtt nekik. A PVSK számára a szerdai lesz a szezon utolsó bajnokija. Házi góllövőlistájukon egy kétgólos mellett egy-egy gólos játékosokat találunk.
Ősszel 5-0-ra nyertünk Pécsen, góljainkat Németh Noémi (kettőt), Kálmán Flóra, Kozma Réka és Gergics Miléna szerezték.
A szerdai bajnokit Stamber Martin vezeti majd. Ezt követően vasárnap Pápára látogatunk, majd jövő szombaton hazai pályán, a Paks ellen zárjuk az idényt.
Női NB II. Nyugati csoport, 2024-2025, Spring season, 22. round
21 May Wednesday
Fehérvár FC

10-0
Fehérvár FC Edzőközpont Székesfehérvár
PVSK

Author: Óházy Bálint
Photo: fehervarfc.hu