HARMADIK RÉSZ

Scholes naplója - egy focista élete az edzőtáborban

Fiatal középpályásunk rendszeres naplóbejegyzéssel jelentkezik a spanyolországi edzőtáborból.

"Sziasztok. Utolsó naplóbejegyzésem óta a legfontosabb esemény, ami az edzőtáborban történt velem, az az, hogy lejátszottuk végre az első edzőmeccsünket. Már nagyon hiányzott a játék, úgyhogy jó volt ismét pályára lépni. Ráadásul nagyon jó csapat ellen játszottunk. Megmondom őszintén, a szombati edzés alapján nem számítottam arra, hogy vasárnap kezdeni fogok. A meccs előtt, még a szállodában tartott a Miszter nekünk egy taktikai értekezletet, itt közölte velünk a kezdőcsapatot is. Ezeket a taktikai értekezleteket angol nyelven tartja José Gomes, és a csapat idősebb tagjai, Tóth Balázs, Sándor Gyuri és Juhász Roli szoktak fordítani nekünk, fiatalabbaknak. Ezúttal egyébként az volt a Miszter kérése, hogy agresszíven támadjuk le a horvátokat, szerezzük meg gyorsan a labdát, és próbáljuk minél többet birtokolni azt.

Ezt részben sikerült is megvalósítanunk, hiszen például az első gólunk is úgy született, hogy agresszíven letámadtunk, ezzel sikerült zavart keltenünk a Rijeka védelmében. A játékommal nem voltam elégedett, egyrészt nagyon elfáradtam, ez azt jelenti, hogy erőnlétileg még sokat kell javulnom, másrészt hiányoztak azok a váratlan dolgok tőlem, amikre egyébként tudom, hogy képes vagyok. A második félidőben csatárt játszottam, ez a poszt annyira nem áll közel hozzám, mint amikor a széleken szerepelek. Sikerült ugyan egy gólpasszt adnom Oliveiranak, de a fő érdem Sándor Gyurié volt, aki nagyszerűen szerezte meg a labdát az ellenfél térfelének közepén. A 2-2-es döntetlen a játék képe alapján reálisnak mondható.

Hétfőn csak délelőtt volt edzés, a délutánunk szabad volt. Néhányan elmentek sétálni a belvárosba, voltak, akik a tengerpartra mentek le. Én ebéd után "Pengeland"-ba mentem kezelésre, utána aludtam egy nagyot, mert eléggé fáradt voltam. Miután felébredtem, Papp Mátéval mi is lementünk a partra. Szép, napsütéses idő volt, és nagyon sok kagylót találtunk a tengerparton. Én egy szívet formáztam belőlük, és a barátnőm nevét írtam a homokba.

                                  

Kedden megint kettőt edzünk, valószínűleg a délelőtti lesz a keményebb, délután inkább a pontrúgásokat és a taktikai elemeket gyakoroljuk, hiszen szerdán ismét pályára lépünk. Remélem, akkor már jobban megy a játék nekem, és sikerül nyernünk a Lokomotiv Plovdiv ellen.

Mára ennyi, a héten még jelentkezem a naplómmal itt a vidi.hu-n, addig is jók legyetek, szevasztok!"

Estepona, Spanyolország - 2014. január 20. (21 óra 42 perc)

Author: Wéninger Ákos

Photo: Peka Roland / vidi.hu

More news