VASÁRNAP 18.30: VIDEOTON FC - EGRI FC

Paulo Sousa: "Egységes, jól védekező csapat az Eger"

Vezetőedzőnk szerint az NB I-ben újonc Eger ellen sem lesz könnyű feladatunk.

- Először is köszönetet szeretnék mondani az Eger illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőinek, hogy hozzájárultak, hogy hazai pályán játszhassunk vasárnap. A jövő csütörtöki Európa Liga-meccsünk előtt nagyon fontos, hogy nem kell utaznunk, és a játékosok már rögtön a mérkőzés után el tudják kezdeni a regenerálódást. Az Eger elleni mérkőzés minden látszat ellenére nem lesz könnyű. Egy nagyon egységes gárda lesz az ellenfelünk, amely igen jól védekezik. Nagy intenzitással kell majd játszanunk ahhoz, hogy a védőik mögé tudjunk kerülni. Nagyon oda kell majd figyelnünk az első perctől az utolsóig, hogy itthon tartsuk a három pontot - nyilatkozta a Vidi.hu-nak vezetőedzőnk, Paulo Sousa.

Author: Vidi.hu

More news