Ötvennyolcadik alkalommal találkozunk a DVTK-val az élvonalban

Miskolcon ugyanannyi győzelmünk van a piros-fehérek ellen, mint ahányszor kikaptunk tőlük.

Együttesünk eddig 57 alkalommal mérkőzött meg a Diósgyőrrel a legmagasabb osztályban, a mérleg 9 döntetlen mellett 31 győzelem és 17 vereség, a gólarány 87-53 a Videoton javára. Vendégként kifejezetten jól szerepel csapatunk a DVTK pályáján, hiszen az eddigi 28 diósgyőri fellépésen 12 piros-kék siker született, a hazaiak szintén 12 diadalt ünnepelhettek, mindössze 4 alkalommal osztoztak meg a csapatok a pontokon, a gólarány itt 34-31 a vendéglátó javára.

(fotó: magyarfutball.hu)

A DVTK ellen nyertünk először az NB I-ben
Miskolcon először 1968. augusztus 28-án játszott bajnoki mérkőzést csapatunk, a hazaiak 2-0-ra nyerni tudtak. Nem ez volt azonban a két együttes első élvonalbeli bajnokija, hiszen néhány hónappal korábban, 1968. március 10-én Székesfehérváron fogadtuk a DVTK-t, és Karsai góljával 1-0-ra nyertünk. Karsai egyébként a legeredményesebb Vidi-játékos a DVTK ellen, összesen kilenc alkalommal talált a miskolciak kapujába bajnoki mérkőzésen. Az említett 1-0-ás győzelem volt a Vidi történetének első hazai NB I-es mérkőzése, és egyben a Vidi történetének első NB I-es győzelme is.

Az első miskolci pontszerzésünk
1970. október 25-én szereztük meg az első bajnoki pontunkat Miskolcon, miután 2-2-es döntetlent játszottunk. A következő szezonban pedig már megszületett az első győzelmünk is az acélvárosban.

15 év
Ez volt a leghosszabb idő, ami két miskolci Vidi-győzelem közt eltelt - igaz ebben közrejátszott az is, hogy a DVTK a 90-es évek közepén, és a 2000-es évek elején a másodosztályban szerepelt. 1993. április 3-án Földes István góljával 1-0-ra diadalmaskodtunk a DVTK otthonában, majd ezt követően zsinórban hat bajnokin maradtunk pont nélkül Miskolcon.


A következő győzelmünket 2008. szeptember 27-én ünnepelhettük, Simek góljával 1-0-ra nyertünk.

Nikolics egyik kedvenc ellenfele a DVTK
Nem véletlenül. Csatárunk a 2009-2010-es szezon téli átigazolási időszakában érkezett Kaposvárról Székesfehérvárra, és az első vidis gólját az NB I-ben, csereként pályára lépve épp a DVTK otthonában szerezte, amivel 1-0-ra nyerni tudtunk. Azóta, az elmúlt öt évben, még további 84 bajnoki találatot szerzett Nikó piros-kékben, a DVTK ellen pedig eddig összesen ötöt - pont annyit, mint ahányat klubigazgatónk, Burcsa Győző lőtt Vidi-játékosként a DVTK-nak pályafutása során.

A Diósgyőri VTK elleni góllövőlista:

9 gólos: Karsai László
6 gólos: Tiber László
5 gólos: Burcsa Győző, Nikolics Nemanja
4 gólos: Májer Lajos, Sitku Illés, André Alves
3 gólos: Szabó József
2 gólos: Wollek Tibor, Nagy II. János, Jankovics Sándor, Horváth Ferenc, Takács Lajos, Waltner Róbert, Tóth Balázs, Dvéri Zsolt, Goran Vujovic
1 gólos: Nagy III. János, Bodnár László, Kovács József, Szalmásy Tamás, Czeczeli Károly, Csongrádi Ferenc, Baranyi Sándor, Csuhay József, Novath György, Palkovics István, Szirják Attila, Sallói István, Lőrincz Antal, Vladas Urbonas, Földes Gábor, Schwarcz Zoltán, Kuttor Attila, Györök Tamás, Lattenstein Norbert, Juszuf Dajic, Nagy Dániel, Simek Péter, Alvaro Brachi, Paulo Vinícius, Kleinheisler László, Kovács István

Három találat öngól volt.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news