MAGYAR KUPA

Ötödik alkalommal jutottunk a Magyar Kupa döntőjébe!

1982, 2001, 2006 és 2011 után 2015-ben is Magyar Kupa döntőt játszik a Vidi! Eddig csupán egyszer, 2006-ban emelhettük magasba a Magyar Kupa serlegét.

Miután együttesünk idegenben is meggyőző, 4-1-es győzelmet aratott az Újpest FC ellen, 5-1-es összesítéssel bejutott a 2014-15-ös Magyar Kupa kiírás fináléjába. A klub története során erre korábban már négy alkalommal is volt példa.

Az első kupadöntőnk
33 éve, 1982-ben jutottunk történetünk során először a Magyar Kupa (akkori nevén a Magyar Népköztársaság Kupa) döntőjébe. Ehhez elsőként, a 32 között a Dunaújvárosi Kohászt győztük le 2-0-ra, majd a nyolcaddöntőben a Mohács Véménd TE-t, a negyeddöntőben a Motim TE Moson Magyaróvárt 3-0-ra, az elődöntőben pedig MTK VM–et 1-0-ra. A döntőben az Újpesti Dózsával Szekszárdon csaptunk össze, de 2-0-ra alulmaradtunk, így másodikak lettünk.

Második alkalommal is be kellett érnünk az ezüstéremmel
Hosszú szünet után 2001-ben játszottunk ismét MK-döntőt. Az őszi remek szereplésnek köszönhetően tavasszal, a nyolcaddöntőben folytattuk a kupaküzdelmeket, ahol a Nyírség-Spartacussal kellett megküzdenünk a továbbjutásért. Végül Szatke öngóljával, és Csernijenko találatával 2-1 arányban győztünk. A negyeddöntőben a Vasas DH ellen nyertünk 2-0-ra, találatainkat Usvat és Julinho szerezte. Az elődöntőben pedig Rob góljával, 1-0-ra győztük le a BKV Előrét. A döntőt az Üllői úti Fradi-pályán játszottuk a DVSC ellen, azonban ezúttal is be kellett érnünk a kupa-ezüsttel, miután a Loki 5-2-re legyőzött bennünket.

  

Harmadszorra sikerült! Magyar Kupa-győztes a Vidi!
A Magyar Kupáért folyó küzdelmekbe a második fordulóban csatlakoztunk. Szeptemberben a Kozármisleny, majd a Baktalórántháza csapatával mérkőztünk, előbbit 3-2-re, utóbbit 2-0-ra győztük le. A nyolcaddöntőben az MTK ellen itthon 1-1-es döntetlent játszottunk, majd a Hungária körúton 2-1-re nyertünk, így mi jutottunk a legjobb nyolc közé. A Rákóczi otthonában 2-1-re, majd Sóstón 3-1-re nyertünk, így 5-2-es összesítéssel már a legjobb négy között voltunk.

Az elődöntőben a DVSC-t kaptuk ellenfélnek. Debrecenben 1-0-ra nyertünk, itthon pedig 2-2-őt játszottunk, így öt év után ismét a Magyar Kupa döntőjébe jutottunk. 2006. május 17-e a Vidi történelmének egyik jelentős napja lett. A kupadöntőben a Vasassal mérkőztünk meg - akár csak öt éve, ezúttal is a Fradi-pályán. Mivel a rendes játékidő 2-2-es döntetlennel zárult, majd a hosszabbításban sem született döntés, végül büntetők döntöttek az első hely sorsáról. A tizenegyes párbajban mi voltunk a jobbak, és 6-5-re győztünk.

Az "aranyévben" ismét kupaezüst
2011-ben a bajnoki arany mellé még egy ezüstöt is begyűjtött a Vidi, minden idők legsikeresebb szezonját zárva ezzel. A decemberi 3-0-s győzelem után, Szombathelyen 3-1-re nyertünk, így 6-1-es összesítéssel a legjobb nyolc közé jutottunk. A Honvéd ellen idegenben 1-1-et játszottunk, Sóstón azonban kiütöttük a kispestieket, 4-0-s győzelmet arattunk. A döntőbe a Kaposvári Rákóczin keresztül vezetett az út; az idegenbeli 1-0 után, 4-0-ra győztünk hazai pályán, és így 5-0-s összesítéssel mi jutottunk a döntőbe, amit ezúttal a Puskás Ferenc Stadionban rendeztek meg. Végül nem sikerült a duplázás, óriási csatában a Kecskemét 3-2-re nyerte a kupadöntőt, így nekünk „csak” az ezüstérem jutott.

Történetünk során ötödik alkalommal 2015. május 20-án, szerdán játszunk Magyar Kupa döntőt. Ellenfelünk a Szolnokot legyőző Ferencváros lesz. A döntő helyszínét később jelöli ki az MLSZ.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news