VIDI - MEZŐKÖVESD

Öt érdekesség

Két korábbi Vidi-játékos szerepel szombati ellenfelünk keretében, akik ellen a 14. NB I-es győzelmünkre készülünk.

Az OTP Bank Liga 27. fordulójában szombaton 14:15-kor a Mezőkövesd Zsóry FC látogat Sóstóra. A találkozó felvezetéseként öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Örökmérleg

A két együttes élvonalbeli közös történelmében eddig 25 mérkőzést játszottak, ezek közül tizennégyet megnyertünk, hétszer döntetlen született, négyszer pedig a matyóföldi együttes szerezte meg a három pontot.

A csapatok első egymás elleni NB I-es meccsére 2013 novemberében, Székesfehérváron került sor, amit a csereként beállt Kleinheisler László hajrában szerzett góljával 1-0-ra megnyertünk. A máig utolsó bajnokinkat 2023 decemberében, idegenben játszottuk ellenük, ekkor 2-0-ra nyertünk Kodro és Christensen góljaival. Érdekesség, hogy mindkét találat a 90. perc után, a hosszabbításban született.

2. Ismerős arcok a kövesdi keretben

A Mezőkövesd keretében két korábbi fehérvári játékost találunk. A kapus Kovácsik Ádám nyolc szezont töltött a koronázóvárosban. 2018-ban első számú kapusunkként nagy szerepet vállalt a Vidi bajnoki címében. 2016-ban, 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban ezüstérmet, 2021-ben bronzérmet, 2019-ben Magyar Kupát, 2021-ben kupaezüstöt nyert. 2018-ban az Európa Liga csoportkörébe jutott csapatunkkal.

A felnőtt válogatottban 2017-ben mutatkozott be, egy mérkőzésen kapott lehetőséget. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) 2017-ben és 2018-ban is a szezon legjobb kapusának választotta és bekerült az idény álomcsapatába is. 195 tétmérkőzésen állt a kapuban Vidi-mezben, 76-szor érintetlen maradt a hálója, ennél többször (100 alkalommal) csak a legendás Disztl Péter óvta meg a góltól a fehérvári kaput

Kojnok Zsolt saját nevelésű játékosként bő tíz évet futballozott Székesfehérváron. Az első csapatban három NB I-es, három Európa Konferencia Liga és két MOL Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára.

3. A legnagyobb arányú győzelem

A Mezőkövesd elleni legnagyobb gólarányú sikerünket 2017. november 4-én arattuk: a felcsúti Pancho Arénában Danko Lazovics két góljával, valamint Ezekiel Henty és Marko Scsepovics egy-egy találatával 4-0-ra győztük le a borsodi együttest. Akkori kezdőcsapatunkból csapatkapitányunk, Fiola Attila tagja csapatunk jelenlegi keretének is.

4. A párharc leggólerősebb játékosai

A Vidi-Kövesd és Kövesd-Vidi mérkőzések leggólerősebb játékosa korábbi csatárunk, Kenan Kodro, aki ötször vette be ellenfelünk kapuját, őt Danko Lazovics követi, ő négyszer talált be a borsodiak hálójába. Marko Scsepovics, illetve a kövesdi Stefan Drazic három-három találatnál jár az egymás elleni mérkőzéseken.

5. A dátum: április 6.

Legutóbb 2019-ben léptünk pályára ezen a napon, akkor a Budapesti Honvéd otthonából sikerült elhozni a három pontot Huszti Szabolcs kilencvenedik percben lőtt góljával. 2002-ben hazai pályán a Vasast győztük le 4-1 arányban. Dvéri Zsolt két gólja mellett Tóth Balázs és Predrag Gajics talált be, az ellenfélnél Tóth Norbert volt eredményes. 1996-ban ezen a napon az MTK is vesztesen távozott Sóstóról, a 3-1-es sikerünk értékét növeli, hogy hátrányból sikerült fordítani, Horváth Ferenc, Miriuta Vasile és Zimmermann Tamás is góllal felelt Szekeres korai találatára.

Április 6-án született korábbi erőnléti edzőnk, Tóth Zsolt, kapusunk, Gundel-Takács Bence és a jelenleg főleg NB III-as csapatunkban védő, de rendszeresen az első kerettel készülő kapusunk, Gergely Roland.

1955. április 6-án adták át a Vadásztölténygyár Berényi úti pályáját, mely a következő években klubunk otthonául szolgált.

Author: Csik Tamás

Photo: fehervarfc.hu

More news