VIDI-ZTE

Öt érdekesség

Több mint 14 éve nyert utoljára Sóstón a Zalaegerszeg, a szeptember 24-i dátum is jó eredményeket hozott csapatunknak a közelmúltban.

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában vasárnap 15 órától a Zalaegerszeg ellen lép pályára csapatunk a Sóstói Stadionban. A találkozóra való ráhangolódáshoz öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Pozitív örökmérleg

91. első osztályú mérkőzésére készül csapatunk a Zalaegerszeg ellen, a két együttes örökmérlege jelentős fehérvári fölényt mutat: 41 Vidi-győzelem mellett 25 döntetlen és 24 ZTE-siker született. A gólarány 150:101 csapatunk javára, a két gárda múltbeli mérkőzésein átlagosan 2,8 gól született, a legtöbb az 1994-es 4-4-es döntetlen alkalmával.

1972 decemberében játszottuk az első NB I-es bajnokinkat vasárnapi ellenfelünkel, akkor Zalaegerszegen 0-0-s döntetlen született. Négy hónappal később az első hazai bajnokin Fejes Gábor góljával 1-0-ra nyertek a mieink. A máig utolsó NB I-es meccsünk a ZTE ellen a 2023 májusi, hazai meccs, ahol 3-0-ra nyertünk Kenan Kodro duplájával és Lirim Kastrati góljával.

2. A legnagyobb arányú győzelmek

2004. május 19-én aratta az akkor Csank János vezette csapatunk a legnagyobb arányú sikert a zalai vármegyeszékhely együttese ellen, ekkor Szabó Tibor duplájával, valamint Dvéri Zsolt, Tomás Medved és Gabriel Vochin góljaival 5-0-ra ütöttük ki a két évvel korábban NB I-es aranyérmet szerző ellenfelünket.

Két négygólos Vidi-sikerre is büszkék lehetünk a múltból a ZTE ellen, 1983-ban 5-1-re, 1987-ben 4-0-ra nyertünk.

3. Ismerős arcok mindkét oldalon

Csapatunk három játékosa, Kovács Dániel, Nikola Serafimov és Gergényi Bence játszott korábban vasárnapi ellenfelünk színeiben, közülük Serafimov és Gergényi közvetlenül a zalai városból érkezett Fehérvárra, előbbi 2022 nyarán, utóbbi az idei nyári átigazolási időszak hajrájában.

Ellenfelünk játékosai közül Szendrei Norbert 2022 elején igazolt át Fehérvárról a ZTE-be, szakmai stábjukból pedig Sallói István sportigazgató ugyanebben a szerepkörben, valamint játékosként is szerepelt a Vidiben, valamint Vlaszák Géza kapusedző is volt csapatunk igazolt játékosa.

4. Régóta veretlenül hazai pályán

Az elmúlt 17 NB I-es bajnokiból 15-ön veretlenek maradtunk a Zalaegerszeg ellen, csapatunk pályaválasztásával legutóbb közel tizennégy éve, 2009. augusztus 28-án tudott 2-1-re nyerni a ZTE. Az elmúlt 17 találkozó 9 Vidi-győzelmet, 6 döntetlent és 2 vereséget hozott.

5. A dátum: szeptember 24.

Az elmúlt húsz évben három NB I-es bajnokit játszottunk a vasárnapi találkozó napján, mindhármon Vidi-győzelem született. Legutóbb 2016-ban a Budapest Honvéd otthonában nyertünk 2-1-re Juhász Roland és Géresi Krisztián góljaival. 2010-ben a Szombathelyi Haladást vertük Sóstón 3-1-re André Alves duplájával és Gosztonyi András találatával, míg 2005-ben a REAC ellen nyertünk idegenben 2-1-re Sitku Illés két góljával.

Egy jó emlékű nemzetközi meccset is játszottunk a közelmúltban szeptember 24-én, 2020-ban az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában a Stade de Reims ellen gólnélküli döntetlen után büntetőpárbajban jutott tovább a Márton Gábor vezette Vidi (a koronavírus-járvány miatt ezen a nyáron későbbre csúsztak a nemzetközi selejtezők, a továbbjutás pedig egy mérkőzésen dőlt el).

A ZTE elleni bajnoki napján született a csapatunkban 85 NB I-es meccset játszó hátvéd, Molnár Zsolt, a 2015 és 2021 között a Vidi sportigazgatójaként dolgozó Kovács Zoltán, valamint Európa Liga-csoportkörös egykori csapatkapitányunk, Tóth Balázs is.

Author: Óházy Bálint

Photo: fehervarfc.hu

More news