Öt dolog, amire az MTK elleni bajnokival kapcsolatban figyelni érdemes

Hat hiányzója biztosan lesz a 2019-ben a legkevesebb pontot gyűjtő MTK-nak;  Stopira Szőke Miklóst érheti utol az örökranglistán; még senkit nem állítottak ki a kék-fehérektől a jelenlegi kiírásban.

A MOL Vidi FC május 11-én, szombaton 17 órai kezdettel vívja utolsó hazai összecsapását az OTP Bank Liga 2018-19-es szezonjában, ellenfelünk pedig a kiesés ellen küzdő, jelenleg 10. helyezett MTK Budapest FC gárdája lesz. A molvidi.hu most öt olyan dologra hívja fel szurkolóink figyelmét, amelyre az összecsapással kapcsolatban figyelni érdemes.

Eltiltások és sérülések az MTK-nál
A fővárosiaknak a legutóbbi, Mezőkövesd elleni bajnokijukat megelőzően három "veszélyeztetett", azaz négy sárga lappal rendelkező játékosa volt - és közülük egyedül az ukrán Selinnek nem mutatott fel sárga kártyát a játékvezető, míg Katona Máté és Lencse László automatikus eltiltás miatt így kénytelenek lesznek kihagyni a szombati összecsapást. Sérültjei is akadnak az MTK-nak: a Honvéddel 2017-ben bajnok Ikenne-King, valamint a saját nevelésű Baki Ákos derék-, illetve gerincproblémák miatt egész tavasszal nem voltak bevethetők, míg Artem Kychak kapus térdét műtötték. Április 20. óta nem került meccskeretbe Gera Dániel, míg Vass Ádám már nem tagja Lucsánszky Tamás keretének.

Stopira Szőke Miklóst érheti utol
220. vidis tétmérkőzésére készül Stopira. Balhátvédünk legutóbb már utolérte Nikolics Nemanját és Ispaics Tibort, most pedig a 216 másodosztályú és 4 MK-meccsen pályára lépő Szőke Miklós érheti be. Valamivel hátrébb Nego Loic Sebők Zsolt, Elek Ákos pedig André Alves és Dérfalvi Imre pályára lépéseinek számát "meccselheti".

Saját nevelésű játékosok garmadája az MTK keretében
Az MTK keretében számos olyan labdarúgó akad, aki a klub utánpótlásából került ki, közülük többen azóta több klubot is megjárva tértek vissza nevelőklubjukhoz. Ez utóbbiak közé tartozik és már a 2008-as (!) bajnokcsapatnak is tagja volt az egykori válogatott Pintér Ádám, a Vidinél is megforduló Lencse László-Kulcsár Tamás kettős, valamint Balogh Béla. Rajtuk kívül megszakítás nélkül a keret tagja azóta a csapatkapitány Kanta József, míg középpályásunk, Pátkai Máté szintén elsőséget ünnepelhetett akkor a kék-fehérekkel. Vass Patrik ugyan "csak" 2011-ben csatlakozott a felnőtt kerethez, de ő is nagyobb kerülő után tért vissza a Hungária körútra, ahogy Bognár István is. A felsoroltakon kívül a mostani együttesből saját nevelésű még Gera, Baki, Katona, Vogyicska, Deutsch, Kapronczai, Varga Bence, Bidzilya és Varju.

A 2019-es naptári év legkevesebb pontot gyűjtő csapata érkezik
Mindösszesen 7 egységet gyűjtött 2019-ben az MTK az OTP Bank Liga 13 fordulója alatt - ebből 4-et a március 10-én menesztett Feczkó Tamással, 3-at a helyére kinevezett Lucsánszky Tamással. A kék-fehérek télen, 18 fordulót követően még kényelmesnek tűnő, 11 pontos távolságra voltak a 11. helytől, azonban mostanra előnyük "elolvadt" és már csak több győzelmükkel állnak a kieső pozícióban lévő DVTK előtt. Érdekesség, hogy a 2019-ben szerzett 7 pontnak a naptári év második legkevesebb egységét összegyűjtő Paks is a dupláját szerezte.

Sallangmentesen
Sokáig a MOL Vidi FC és az MTK Budapest FC volt az NB I mezőnyének két azon tagja, amely játékosainak még egyetlen piros lapot sem mutattak fel 2018-19-ben a játékvezetők. Sorozatunk végül a 29. fordulóban, Anel Hadzic kiállításával tört meg, a Hungária körútiaktól azonban továbbra sem állítottak ki senkit, ám a transfermarkt.de portál fair play-tabelláján így is csak a második helyen tartózkodnak a messze legkevesebbet büntetett Ferencváros mögött.

Author: Guber Péter

Photo: molvidi.hu, mtkbudapest.hu

More news