VIDEOTON FC - FC OTELUL GALATI 3-3 (0-0)

Nikolics három perc alatt duplázott, Álvarez a 93. percben egyenlített

Gól nélküli első félidő után a második játékrészben kétszer is hátrányból egyenlítettünk.

     
 

Felkészülési mérkőzés

Videoton FC - FC Oțelul Galați 3-3 (0-0)

Videoton FC (I. félidő): Calatayud – Brachi, Juhász, Caneira, Nildo – Sándor Gy., Vítor Gomes – Filipe Oliveira, Haraszti, Gyurcsó – Zé Luis

Videoton FC (II. félidő): Tujvel – Szolnoki, Vinícius, Juhász, Stopira – Sándor, Papp – Zsótér (Álvarez 70.), Kovács I., Lupeta – Nikolics

Gólszerző: Nikolics (80., 83.), Álvarez (93.), ill. Bejanaru (52.), Sirghi (76.), Viniciu (87. – 11-esből)

 
     

A román bajnokság 14. helyén tanyázó FC Oțelul Galați ellen játszottuk az első téli edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzését kedden délután. A román csapat vezetőedzője az a német Ewald Lienen, aki játékosként megfordult a Bielefeldben, a Borussia Mönchengladbachban, és a Duisburgban is. Edzőként is több német csapatnál dolgozott: Hansa Roctock, 1. FC Köln, Hannover, 1860 München, de a 2012-13-as szezonban az AEK Athen kispadján is ült.

Az első félidő nagy része mezőnyjátékkal telt, valamivel többet birtokoltuk a labdát, de az első igazán nagy gólszerzési lehetőség a románok előtt adódott. A 19. percben Astafei és Giurgiu játszottak össze szépen a baloldalon, majd utóbbi ívelt kapu elé, ahol érkezett a berobbanó Astafei, az ötösről azonban kapu mellé lőtt. A 31. percben Gyurcsót rántották le 18 méterre az ellenfél kapujától. A szabadrúgást a sértett végezte el, nem is akárhogy. A léc alá tartó lövést óriási bravúrral kellett védenie a románok kapusának. Mindkét csapat beadásokkal próbálkozott, de a középső védők gond nélkül fejelték ki mindkét oldalon a kapu elé ívelt labdákat. Az első félidő utolsó percében Zé Luis közeli lövése egy védőn megpattant, a labda pedig csupán centikkel kerülte el a román kaput.

Szünetben José Gomes ismét szinte az összes játékost lecserélte, csupán Sándor György és Juhász Roland maradt a pályán az első félidei csapatból. Az 52. percben egy gyors támadás végén Bajenaru Liviu lőtt nagy gólt 15 méterről (0-1). Tíz perccel később egyenlíthettünk volna, ekkor Lupeta játszotta tisztára magát a jobb szélen, majd szépen passzolt vissza a középen érkező Nikolicsnak, ő azonban 10 méterről, nagy helyzetben kapu fölé lőtt. A túloldalon Bajenaru 17 méterről leadott kapáslövése zúgott el a kapunk fölött. A 75. percben Tujvel jött ki tisztázni a kapujából a félpálya feléig, ahol egy csel után elveszítette a labdát, amit az egyik román játékos egyből kapura is tekert, Szolnoki az üres kapu tövéből fejelt szögletre. A sarokrúgást követően Sirghi Cristian fejelt közelről a kapunkba (0-2). Kétgólos hátrányban sikerült változtatnunk a játék addigi képén, és olyannyira felpörögtünk, hogy három perc alatt egyenlítettünk. A 80. percben Kovács adott szép labdát Nikolicsnak, aki nem hibázott (1-2). Néhány pillanattal később pedig Szolnoki ívelt a jobb szélről Nikolics irányába, az egyik román védő hibáját csatárunk kegyetlenül kihasználta, és bár Ewald Lienen dühösen lest reklamált a játékvezetőnél, ő megadta Nikolics gólját. Csatárunk szenzációs formában kezdte ezt az évet, negyedik idei meccsünkön már a negyedik góljánál jár. A 87. percben Lupeta próbált becsúszva szerelni a 16-osunkon belül, a játékvezető úgy ítélte meg, nem sikerült szabályos eszközökkel leszerelnie a román támadót, így büntetőt ítélt, amit Viniciu (nem összekeverendő csapatunk középhátvédjével, Vinicius-szal) magabiztosan értékesített (2-3). Tulajdonképpen már mindenki kezdte elkönyvelni a 3-2-es román sikert, a Vidi játékosai azonban ezt másképp gondolták, és a jelzett három perces hosszabbítás legvégén Álvarez cselezett a jobb szélről befelé, majd 18 méterről, ballal eleresztett egy nagy erejű lövést, ami még egy védő lábán megpattanva jutott a kapuba (3-3).

Összességében igazságosnak mondható eredmény született, a románok hiába vezettek kétszer is, csapatunk mindkét alkalommal felállt a padlóról, és bár az első félidő felejthető volt, az utolsó 15 perc igazán eseménydús volt. Szerda délelőtt még egy utolsó edzést levezényel José Gomes, aztán négy nap pihenőt kap a csapat. Legközelebb hétfő délelőtt találkoznak a játékosok és a szakmai stáb tagjai Felcsúton, ahol egy terheléses orvosi vizsgálat vár a labdarúgókra.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news