UTÁNPÓTLÁS

Nemzetközi tornákon bizonyítanak a Vidi tehetségei

A klub utánpótlás-képzésének egyik fontos alapköve, hogy a játékosok folyamatosan megmérethessék magukat magasan jegyzett, nemzetközi ellenfelekkel. Erről beszélgettünk Kenyeres Imre utánpótlás sportigazgatóval.

A tavaszi szezontól egyre több nemzetközi mérkőzésen, tornán vesznek részt utánpótlás csapataink, ahol kimondottan erős ellenfelekkel mérhetik össze tudásukat. Ez az irány szándékos választás volt?

Igen, szerencsére kimondottan tehetséges játékosaink vannak utánpótlás korosztályainkban, ügyesek, dinamikusak, gyorsak, szép jövő előtt állnak. Természetesen nem csak mi figyeltünk fel rájuk, hanem más klubok is, akik a hátterük miatt komoly vonzerővel rendelkeznek, és több tehetségünket próbálják az akadémiákra becsábítani. Mi pedig igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ezek a játékosok a Videoton FC-nél maradjanak, hiszen ők a klub egyik legkomolyabb értékei, és a szép jövőt képviselhetik. De nem csak a játékosok megtartásának egyik fontos állomása a nemzetközi mérkőzéseken való részvétel, hanem a lehető legmagasabb szintű fejlesztés érdekében is fontos biztosítanunk ezeket az erőpróbákat, ráadásul így tudunk mindannyian – edzők, játékosok, vezetők, sőt a szülők is – pontos képet kapni arról, hogy hol is tartunk valójában. Első körben környékbeli országok klubjaival vettük fel a kapcsolatot, szlovák, osztrák, szlovén, szerb és román csapatokkal játszanak főleg a fiatalabb korosztályaink.

Az eddig lejátszott mérkőzések mit mutattak, hol tart ma a Vidi utánpótlása?

A tapasztalataink nagyon jók. Érdekes, hogy azok a tehetséges gyerekek és csapatok, akik ilyen meccseket játszanak, fölveszik ugyan a ritmust ezekkel a nívós, jó ellenfelekkel, de a mérkőzések elején mindig van egy időszak, amikor egy kicsit meglepődnek, hogy agresszivitásban, fizikálisan rájuk jön az ellenfél, és hogy a párharcok révén sokkal kevesebb idejük marad a cselekvésre. Viszont 10-15 perc után képesek ők is ezt a ritmust diktálni, sőt, még ha ebben a kevésbé sikeres időszakban esetleg gólt kaptak, képesek fordítani a mérkőzésen. Ami nekünk nagyon fontos, hogy ezekre a mérkőzésekre hivatkozva az edzéseken is könnyebb a megtapasztalt magasabb ritmust, iramot diktálni, elvárni az agresszív visszatámadást, a lecsökkentett cselekvési időt, amik a játékosok fejlesztése érdekében szükségszerűek.

Akkor elmondható, hogy ezek a nemzetközi mérkőzések nem csak a játékosok fejlesztésére alkalmasak, de az edzőknek is tudnak pluszt nyújtani?

Így van! Ma már mindent mérnek a futballban, futásmennyiséget, technikai elemeket, átadásokat. Ha a statisztikákat nézzük, akkor látszik, hogy sem fizikálisan, sem gyorsaságban, sem pedig technikai tudásban nem vagyunk elmaradva, viszont amiben jelentős a lemaradásunk az a döntések gyorsasága, illetve a megemelt sebesség mellett alkalmazott megfelelő technika. A helyzet az, hogy nem voltunk erre rákényszerítve a hazai bajnokikon, és bizony a magyar futball előrelépése szempontjából lényeges, hogy ezzel az edzők is tisztában legyenek, és edzésen elvárják ezeket a játékosoktól. Ha erre képesek vagyunk, - és ezt most már az edzők is egyértelműen látják ennek a fontosságát –, akkor nagyot léphetünk előre. 

Author: Papp Brigitta

Photo: vidi.hu

More news