VIDEOTON FC - LOMBARD PÁPA 2-0 (1-0)

Magabiztos győzelemmel ugrottunk a csoport élére

Brachi kiállítása után 70 percig emberhátrányban futballoztunk, de ez a játék képén egyáltalán nem látszódott meg, kétszer is sikerült bevennünk Szűcs kapuját.

A szerdai Ligakupa-találkozóhoz képest Paulo Sousa ezúttal több helyen is - egészen pontosan 10 helyen - változtatott a kezdőcsapaton, így gyakorlatilag a legerősebb felállásban léptünk pályára, csupán a válogatottak hiányoztak. A Kaposvár elleni kezdőből csak Kaká volt ott a mai kezdő tizenegyben. A Pápa sem a tartalékcsapatával érkezett Székesfehérvárra, így borítékolható volt egy jó mérkőzés.

A találkozó kezdete előtt a két csapatkapitány (Sándor György és Szűcs Lajos) a FIFA Fair Play Nap alkalmából egy rövid szöveget olvasott fel, amit a nézők nagy tapssal jutalmaztak.

Szinte azonnal a kezdés után helyzetbe kerültünk, Oliveira adott be a jobb szélről, középen érkezett Nikolics, aki sarokkal próbálta bevenni a vendégek kapuját, Szűcs azonban nagy bravúrral védett. Meglepő volt, hogy a pápai játékosok elég keményen játszottak, több alkalommal is csak szabálytalanul tudták megállítani a mieinket, a játékvezető azonban nem honorálta sárga lappal a szabálytalanságokat - ez pedig nagy hiba volt, szép lassan kicsúszott a spori kezéből a mérkőzés, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy egyik játékosunk sem sérült meg.

Szünet után a vendégeké volt az első kapura lövés, Tóth Bence azonban célt tévesztett 22 méterről. Az 56. percben aztán megdupláztuk az előnyünket, Sándor György adott nagyszerű labdát Nikolicsnak, aki lefutotta védőjét, majd Szűcs mellett higgadtan a kapuba lőtt. A második félidőben főleg a küzdelem dominált, mi birtokoltuk többet a labdát, de igazán nagy gólhelyzetre a 82. percig kellett várnunk, ekkor Torghelle adott parádés labdát a 16 éves Zsótérnak, aki Szűcsöt kicselezve éles szögből lőtt kapura, az utolsó pillanatban egy pápai védő azonban becsúszva menteni tudott.

Kemény mérkőzésen teljesen megérdemelten nyert a jobb csapat, és ezzel a Ligakupa C csoportjának élére ugrottunk.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news