RAJT AZ UTÁNPÓTLÁSBAN

Leány U16: "A legfontosabb, hogy a lányok egyénileg és csapatként is fejlődjenek"

Leány U16-os együttesünk vezetőedzőjét, Varga Ferencet arról kérdeztük, hogyan sikerült a csapat nyári felkészülése és milyen szezonra számít.

Mennyit változott a leány U16 tavalyi bajnokcsapatának kerete az idei szezonra?

Arányaiban a tavalyi keret 30-40 százaléka került az U19-es korosztályba és ugyanennyi került fel hozzánk az U14-ből. Az újonnan érkezettek nagyon szépen beilleszkedtek, kezdik megszokni a nagypályát, szépen fejlődnek. A felkészülési időszakunk is megfelelően zajlott.

Hogy telt a nyár, milyen edzőmérkőzéseket játszottatok az elmúlt hetekben?

Július közepén kezdtük el a felkészülést az új szezonra. Játszottunk edzőmérkőzéseket az Újpesttel, a Zalaegerszeggel és volt nemzetközi meccsünk is a Révkomárom ellen. Mindegyik felkészülési meccs elérte a célját: jó csapatok voltak az ellenfeleink, tudtunk fejlődni, hasznos tapasztalatokat szereztünk.

Zsinórban két bajnoki cím után lehet-e más a cél, mint megnyerni a harmadikat is?

Két bajnokság után nem lenne ildomos azt mondani, hogy nem, de sosem az volt a fő cél, hogy bajnokságot nyerjünk. Persze a lányok mindig nyerni akarnak, de a legfontosabb, hogy egyénileg és csapatként is fejlődjenek, a végén pedig meglátjuk, ez mire elég. Nem kimondott cél a bajnokság megnyerése, ha sikerül, örülünk neki, ha nem, de a lányok sokat fejlődnek, akkor is boldogok leszünk.

A jó eredményen kívül mi kell ahhoz, hogy a bajnokság végén azt mondhasd, sikeres szezont zártatok?

Ha a szezon végére minden lány fejlődik magához képest és ugyanezt a csapatról is elmondhatom, akkor elértük a célunkat.

Author: Csik Tamás

Photo: fehervarfc.hu

More news