VÁLOGATOTT

Kovács Patrikkal a kezdőjében játszott döntetlent az U18-as válogatott

U18-as válogatottunk hiába játszott fölényben a bosnyákok elleni felkészülési mérkőzésen Telkiben, meg kellett elégednie a döntetlennel.

U18-as válogattunk az észak-macedónok augusztusi 5-0-s legyőzése után ismét hazai pályán játszott nemzetközi felkészülési mérkőzést: a bosnyák válogatottat fogadta Telkiben - olvasható az mlsz.hu-n.

Magyarország-Bosznia-Hercegovina 1-1 (0-1)
Magyarország: Bozó Mirkó - Lakatos Noel (Kenéz Kristóf, 68.), Pál Barna, Szekér Botond (Koncz Dávid, 77.), Vitályos Viktor - Egri Imre, Madarász Ádám (Somogyi Ádám, 81.), Hős Zsombor (Miskolczi Domonkos, 68.), Barkóczi Barnabás (Kancsij Artúr, 46.) - Kovács Patrik (Csucsánszky Zoltán, 77.), Mondovics Kevin
Gólszerző: Mondovics (94.), ill. Gojak (38.)

Az első lehetőség a magyar válogatott előtt adódott, egy bal oldali szöglet után Szekér fejelt teljesen tisztán, 5 méterről a kapu fölé. Nem sokkal később Kovács Patrik szabadrúgása után védett vetődve a bosnyákok kapusa. A folytatásban is a magyar válogatott irányított, de a labdabirtoklási fölényt a szünetig nem sikerült további helyzetekre váltani.

A 38. percben váratlanul vezetést szerzett a bosnyák csapat, Admir Gojak szerzett labdát a magyar térfélen, észrevette, hogy Bozó Mirkó kinn áll a kapujából, és a felezővonalról a kapunk jobb oldalába ívelt (0-1). A szünetig nem alakult ki újabb lehetőség, a vendégek zárták előnyben a félidőt.

A fordulás után jelentős mezőnyfölényben futballozott a magyar válogatott, de a felállt védelem ellen sokáig nem tudtunk nagyobb helyzeteket kialakítani. A bosnyákok az eredmény tartására törekedtek, ezért nem jelentettek veszélyt a kapunkra, a védekezésüket azonban jól megszervezték, nehéz volt megtalálni a bejátszható területeket. Egy-egy alkalommal azért sikerült megbontani a vendégek védelmét, de a befejezések nem voltak pontosak, a legnagyobb helyzetünk a 89. percben alakult ki, amikor Mondovics Kevin közelről a keresztlécet találta el, majd a 91. percben Somogyi Ádám is eltalálta a kapufát. Már-már úgy tűnt, a bosnyákok megnyerik a mérkőzést, de a 94. percben góllá érett a nyomasztó fölényünk, Mondovics fejesével alakult ki az 1-1-es végeredmény.

Author: Wéninger Ákos

Photo: mlsz.hu

Source: mlsz.hu

More news