SZURKOLÓI

Klubunk szurkolói buszt indít Debrecenbe

Szerda délutántól a VidiShopban lehet megvásárolni az utazásra jogosító buszszelvényt és a meccsbelépőt is.

Május 12-én, vasárnap délután Debrecenbe látogat csapatunk az OTP Bank Liga soron következő fordulójában. A korábbi idegenbeli rangadókhoz hasonlóan (Honvéd, Győri ETO, FTC) ez is kiemelten fontos találkozó lesz csapatunk számára, így a klub buszos utazást szervez szurkolóinknak Debrecenbe. A buszok a szokásos helyről a Piac téren található Munkaügyi Központtól fognak indulni. A gyülekező vasárnap 10 óra 45-től lesz és a buszok 11 órakor indulnak el. Az út során két pihenőt fognak tartani a sofőrök.

A buszokra történő felszállás a már megszokott kártyás rendszerrel fog működni. A buszjegyek 5 800 forintba kerülnek, VidiClub tagoknak pedig 5 500 forintba. A jegyeket szerda délutántól a Vidi Shopban lehet megvenni. A szurkolói buszt 19 fő alatt nem indítjuk el, valamint az utazásra jogosító szelvény ára nem tartalmazza az utasbiztosítást!

A buszjegyekkel egyetemben a mérkőzés jegyeket is meg lehet vásárolni 1 000 forintos áron. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a helyszínen 1 400 forintért tudnak csak jegyet vásárolni, így érdemes mindenkinek azt elővételben megvásárolni a VidiShopban.

Author: Wéninger Ákos

Photo: Szabó Balázs

More news