VIDI - ÚJPEST

Kiszámíthatatlan Újpest érkezik Sóstóra

Jos Daerden együttese eddigi nyolc idegenbeli meccséből mindössze egyet nyert meg, háromszor döntetlent játszott és négyszer kikapott.

Az Újpest 16 forduló után nyolcadik a táblázaton, öt győzelem és hat döntetlen mellett ötször kaptak ki az idei bajnokságban, 24 rúgott góljuk mellett 21-et kaptak. Az öt vereségből négyet szenvedtek el idegenben és csak egyet otthon, ez utóbbit csapatunknak köszönhetően. Augusztus 5-én, a második fordulóban Torghelle fejesével nyertünk a Szusza Ferenc Stadionban.

Utóbbi öt mérkőzésükön ugyanolyan változó formát mutatnak mint az egész szezonban, hiszen az elmúlt hétvégi döntetlen előtt kétszer győztek, egyszer ikszeltek és egyszer vereséget szenvedtek. A legutóbbi vereség Szombathelyen érte őket november 10-én (Haladás - Újpest 2-0).

A lilák legeredményesebb játékosa a góllövőlistát holtversenyben 10 góllal vezető Kabát Péter, rajta kívül még ketten tartanak három gólnál a csapatból, a vasárnapi Vidi - Újpest meccset sárgák miatt kihagyó korábbi fehérvári, Dusan Vasziljevics és a Diósgyőr ellen sérülést szenvedő, ezért hétvégén szintén nem harcra képes Moraes.

Az Újpest - egy meccset kivéve - minden egyéb sorozat terhétől mentesült már korábban, hiszen a Magyar Kupa 2. fordulójában a Kazincbarcika ellenében búcsúztak, a Ligakupában pedig egy fordulóval a vége előtt - öt meccsen három pontot gyűjtve - az E csoport utolsó helyén állnak, ahonnan már nem juthatnak tovább.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news