Kenan Kodro a Vidi játékosa!

Bosnyák válogatott támadó érkezett a La Ligából.

A labdarúgó és klubunk megállapodása alapján a Vidiben folytatja pályafutását Kenan Kodro!

Új támadónk 1993. augusztus 19-én született Spanyolországban, hiszen édesapja, Meho Kodro akkor éppen a Real Sociedad csatára volt, később játszott többek között az FC Barcelona színeiben is.

Kenan maga is a Sociedadnál tanulta a futball alapjait, három szezonon keresztül erősítette a Real B-t a harmadosztályban, majd Pamplonába költözött, ahol Osasuna-mezben 88 meccsen 15 gólt szerzett és bemutatkozhatott a La Ligában is! Ezt követően fél-fél évet szerepelt a Bundesligában (Mainz), a svájci élvonalban (Grasshoppers) és a dán első osztályban is (FC Koppenhága), majd az Athletic Bilbaóhoz igazolt - az elmúlt fél szezont pedig kölcsönben a Real Valladolidban töltötte. A La Ligában 62 bajnokin 10 alkalommal volt eredményes. 

A 28 esztendős csatár bár Spanyolországban született, természetesen rendelkezik bosnyák állampolgársággal, a válogatottban 2017-ben Albánia ellen gólpasszal debütált, eddig kilenc fellépésen két gólt írtak fel a neve mellé.

"Nagyon köszönöm a kedves fogadtatást a klub részéről, boldog vagyok, hogy Székesfehérváron folytathatom a pályafutásomat! Az első benyomásaim nagyon jók a Vidinél, remélem, hogy sikeres időszakot töltök el itt! Korábban még soha nem jártam Magyarországon, de az országról és a klubról is sokat hallottam például Armin Hodzictól. Michael Lüftnert is ismerem, Koppenhágában együtt játszottunk korábban. Miután beszéltem Sallói István sportigazgatóval és Szabics Imre vezetőedzővel, azt éreztem, bíznak bennem - ez nagyban megkönnyítette a döntésemet. Tudom, hogy nagyok az elvárások, de ezzel nincs semmi baj, ambíciózus futballistának tartom magam. Bízom benne, hogy segítségére leszek a csapatnak" - mondta honlapunknak Kenan Kodro.

"Mindenképpen szerettünk volna még csatárposzton is erősíteni, Kenan pedig egy olyan magas szintű ligából érkezik hozzánk, amelybe nagyon kevés labdarúgó tud eljutni. Természetesen a legfőbb elvárás vele szemben, hogy gólokkal segítse majd a csapat szereplését. Ha nemzetközi példával szeretném szemléltetni a játékstílusát, akkor - maradva a spanyol vonalnál - Alvaro Moratát említeném, mert nem egy statikus centerjátékosról van szó, hanem egy mozgékony, jól fejelő támadóval bővültek a szakmai stáb variációs lehetőségei" - fogalmazott Sallói István sportigazgató legújabb igazolásunkról.

Kenan Kodro a 19-es mezt viseli majd a Vidiben.

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news