JÓTÉKONYSÁG

Juhász Roland és Feczesin Róbert karácsonyi adománnyal lepték meg a gyermekotthon lakóit

A Vidi labdarúgói a csütörtöki jótékonysági látogatást követően, pénteken nagy értékű ajándékot adtak az otthon lakóinak.

A Fejér megyei gyermekotthon a következő napokban költözhet át régi, Kikinda utcai épületéből az új intézménybe, ami méltóbb körülményeket biztosít a gyermekeknek. A csütörtöki jótékonysági látogatás alkalmával Deresné Tanárki Mária, a gyermekotthon igazgatója elmondta, a felújítás végére a csoportszobákba már nem jutott televízió. Juhász Roland és Feczesin Róbert pedig úgy döntöttek, pótolják a hiányt és karácsony alkalmából öt televízióval lepik meg a gyermekeket.

„Minden évben karácsonykor jótékonykodom, igyekszem segíteni azokon, akiknek szükségük van rá, amióta pedig gyermekem született, még inkább a szívemen viselem a kicsik sorsát. Mivel éppen tévé hiányzott a gyermekotthon lakóinak, így azzal leptük meg őket. Remélem, az ajándékkal hozzájárulhatok, hogy egy kicsit boldogabb legyen a karácsonyuk.” – mondta el Juhász Roland a Videoton FC válogatott védője.

„Örülök neki, ha örömet szerezhettem. Úgy gondolom, hogyha megtehetjük, akkor segítenünk kell, és fontosnak tartom azt is, hogy sportolóként jó példát állítsunk a gyermekek elé.” – emelte ki Feczesin Róbert a Vidi csatára.  

 

Author: Papp Brigitta

Photo: vidi.hu

More news