INTERJÚ

Juan Calatayud: "Nagyon ritka az ilyen kiváló öltözői hangulat, mint ami nálunk van"

Kapusunk arról is beszélt az év végi interjújában, hogy mi miatt választotta nyáron a Vidit a Malaga helyett, és hogy mit vár a tavaszi szezontól.

- Nagyszerű őszi szezont produkált a csapat, hogyan értékeled mindezt, valamint a saját teljesítményedet?

Valóban, remek félszezon van mögöttünk, vezetjük a bajnokságot, és a Magyar Kupában valamint a Ligakupában is érdekeltek vagyunk még. Emellett mi lőttük a legtöbb gólt, és a legkevesebbet kaptuk. Ez utóbbi külön öröm egy kapus számára, de természetesen ez nem az én érdemem, hanem az egész csapaté. Volt néhány olyan mérkőzés a bajnokságban, amikor az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de ezeken a meccseken is azt láthatták a szurkolók, hogy mindenki a maximumot nyújtotta.

- Nyáron azt lehetett hallani, hogy a spanyol Malaga nagyon komolyan érdeklődik irántad, te azonban mégis a Vidinél maradtál. Mi volt az, ami miatt a Vidire esett a választásod?

Ezt a kérdést legelőször a családommal beszéltem meg. A feleségem és a gyermekem is nagyon boldogok itt Székesfehérváron. Szakmai szempontból pedig számomra sokkal nagyobb kihívást jelent az, hogy a Vidivel trófeákért küzdhetek, és jó eséllyel kiléphetünk majd a nemzetközi porondra is. A Videoton FC egy nagyszerű csapat. Pályafutásom során megfordultam már néhány nagyobb klubnál is, de nagyon ritka az ilyen kiváló öltözői hangulat, mint ami nálunk van. Nem csak a pályán tökéletes az összhang közöttünk, hanem pályán kívül is. Azt pedig a legőszintébben mondhatom, hogy ilyen nagyszerű edzői stábbal korábban még sosem dolgoztam együtt.

- Mi volt számodra az őszi szezon legemlékezetesebb pillanata?

Két dolgot emelnék ki. Az egyik a Győr elleni bajnoki, amikor kétszer is sikerült vesztett állásból kiegyenlíteni, végül pedig a győzelmet is megszereztük. Az számomra egy felejthetetlen mérkőzés volt, hiszen az egyik riválisunk ellen sikerült mindezt elérnünk. A másik momentum pedig egy nagyon érzelmes és megható esemény volt, amikor a Dunaújváros elleni idegenbeli bajnokiról hazaérkeztünk, a stadionnál vártak bennünket az ultrák, és görögtüzekkel és énekkel fogadtak bennünket. Azt az estét nem felejtem el sosem. 

- Hogyan fognak telni az ünnepek, és mit vársz a tavaszi folytatástól?

Nagyon fontos, hogy az elkövetkezendő időszakban mindenki kipihenje magát fizikálisan és mentálisan is. Számomra ez a családommal elképzelhető csak, szóval most minden időt velük fogok tölteni otthon, Spanyolországban. A tavaszi szezontól azt várom, hogy ott folytassuk, ahol most abbahagytuk. Elég erősnek érzem a társaságot ahhoz, hogy ne jelentsen akadályt az, hogy valamennyi rangadónkat idegenben fogjuk lejátszani.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news