EDZŐI ÉRTÉKELÉS

José Gomes: "Türelmesnek kell lennünk a visszavágón"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: Mindössze két helyen változott a DVTK kezdője a vasárnapi bajnokihoz képest, nem igazán volt meglepetés a játékuk. Nagyon jól játsszák azt a rendszert, amit felépítettek, rengeteget járatják a labdát a középpályán, elől pedig két csatárral próbálkoznak rendkívül veszélyesen. Nem mondom azt, hogy teljesen elégedetlen vagyok a mai eredménnyel, hiszen ha például a tavaszi, Győr elleni Magyar Kupa meccsel hasonlítjuk össze a mait, azt látjuk, hogy akkor hiába alakítottunk ki rengeteg helyzetet, a Győr két kontrával nyerni tudott. Ma nem hagytunk ilyen lehetőségeket az ellenfélnek, és abból a szempontból nem lehetünk elégedetlenek, hogy egy minimum 180 perces párharcról van szó, és ez csak az első rész volt. Természetesen nyerni szerettünk volna, voltak is lehetőségeink, de ma sajnos ez nem sikerült. Türelmesnek kell majd lennünk a diósgyőri meccsen, többet kell birtokolnunk a labdát és ezekből a szituációkból kell helyzeteket kialakítanunk.

Tomiszlav Szivics: Letámadtuk a házigazdát az első perctől, nem hagytunk területet a Vidinek. Ez persze sokat kivesz a játékosokból, de azt hiszem, vasárnap után ma is mindenki több, mint 100%-ot nyújtott. Futács kiválása gondot okozott, ám így is közel voltunk a győzelemhez. Fegyelmezetten játszottunk, azt csinálták a játékosok, amit megbeszéltünk, úgyhogy a játékkal és az eredménnyel is elégedett vagyok. Ez volt az első felvonás, Miskolcon dől el minden jövő héten.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news