EDZŐI ÉRTÉKELÉS

José Gomes: "A mai játék még nem olyan volt, amilyet látni szeretnék"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: "A mai játék messze volt attól, amit látni szeretnék. Az ellenfél nagyon felkészült erre a találkozóra, ráadásul a csatárukat is kicserélték. Jól kezdődött számukra a meccs, gyorsan vezetést szereztek, utána pedig nagyon szervezetten védekeztek. Nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, akik ennyire betömörülnek a saját kapujuk előterébe. Persze az ilyen védelem ellen is megvan a megfelelő játékstílus, melynek alapja a kreativitás és a gyorsaság. Ez ma azonban hiányzott a játékunkból. Még nagyon a szezon elején járunk, tovább kell fejlődnünk. Ehhez pedig még egy kis időre szükségünk van. Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón már jobban fogunk játszani."

Nikola Rakojevic: "A mutatott játékkal elégedett vagyok. A Videoton FC nálunk jobb csapat, ez a labdabirtoklásban is látszódott. A kontráink nem voltak veszélyesek, ráadásul mindkét gólt a saját hibánkból kaptuk. Tudtuk, hogy a Videoton FC pontrúgásai életveszélyesek, mégis két alkalommal is a kapunk előterében szabálytalankodtunk. Szembetűnő a két csapat közötti tudásbeli különbség, nagyon nehéz visszavágóra számítok."

Author: Wéninger Ákos

Photo: Kupeczik Krisztián

More news