NB I, MAGYAR KUPA, NB II, NB III

Ismét zöld-fehér hetünk lesz

Szerdán este a Haladást fogadjuk a Magyar Kupában, vasárnap pedig ahhoz a Kaposvárhoz látogatunk, amely hazai pályán még veretlen a bajnokságban.

Magyar Kupa, 3. forduló

2012. október 31. (szerda) 18 óra: Videoton FC - Haladás (TV: SPORT1)
Csapatunk megkezdi szereplését a Magyar Kupában is, ráadásul rögtön rangadóval nyitunk, hiszen a jó erőkből álló szombathelyi együttest fogadjuk. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, vagyis mindenképp nyernünk kell Halmosiék ellen.

OTP Bank Liga 13. forduló

2012. november 4. (vasárnap) 16 óra 30 perc: Kaposvár - Videoton FC  (TV: M1)
Nagyszerű formában vannak Prukner László tanítványai, ugyanis a Kaposvár szeptember 22. óta nem kapott ki az NB I-ben - akkor a Honvéd otthonában szenvedtek 5-3-as vereséget. Azóta két gól nélküli döntetlen az Eger és a Haladás ellen, valamint két győzelem a Siófokkal és a DVTK-val szemben, főleg ez utóbbi számított hatalmas bravúrnak, hiszen Miskolcról hozták el a 3 pontot a somogyiak. Ha mindez nem lenne elég, fontos megjegyezni, hogy a Kaposvár az idei szezonban hazai pályán még nem szenvedett vereséget, öt mérkőzéséből kettőt megnyert (Kaposvár - DVSC 1-0, Kaposvár - Siófok 3-0) háromszor pedig döntetlent játszottak (Kaposvár - Pécs 1-1, Kaposvár - Újpest 0-0, Kaposvár - Eger 0-0).

NB III. Duna csoport 11. forduló

2012. november 3. (szombat) 11 óra 30 perc: Videoton FC II - ESMTK
Rangadót játszik a "kisvidi", hiszen második csapatunk jelenleg a tabella harmadik helyén áll, míg az ESMTK az ötödik a bajnokságban. Az ESMTK ráadásul eddigi hat idegenbeli bajnokijából ötöt megnyert, szóval nagyon oda kell figyelniük Komjáti András tanítványainak.

NB II. Nyugati csoport 12. forduló

2012. november 3. (szombat) 13 óra 30 perc: Puskás Akadémia - BKV Előre SC
Benczés Miklós csapata továbbra is magabiztosan menetel a bajnokságban, legutóbb Kaposvárról hozták el a három bajnoki pontot. A BKV a 15. helyen áll 1 győzelemmel, 4 döntetlennel és 6 vereséggel. Erre mondják azt, hogy országos 1-es!

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news