TUDÓSÍTÁS

Irány a döntő!

A második félidő közepéig nyílt volt a visszavágó, de Futács és Elek góljai eldöntötték a továbbjutást. Az utolsó percben még Huszti is eredményes volt büntetőből.

A MOL Vidi FC április 16-án, kedden a MOL Aréna Sóstóban Futács Márkó fejesével 1-0-s győzelmet aratott a Debreceni VSC fölött a Magyar Kupa elődöntőjének odavágóján. A visszavágóra egy héttel később, április 23-án természetesen a Nagyerdei Stadionban került sor.

Az első összecsapásnak voltak "áldozatai", hiszen Juhász Rolandot a mérkőzés hajrájában kiállította Farkas Ádám játékvezető, míg Vinícius Paulo megkapta harmadik sárga lapját, így automatikusan eltiltásra került a debreceni mérkőzésről. A Brockhauser István kapusedzővel együtt szintén eltiltott Marko Nikolics vezetőedző így Elek Ákost és Anel Hadzicot jelölte a védelem tengelyébe, míg Stopira jobbhátvédet, Nego Loic jobbszélsőt játszott. 4-4-2-es felállásunkban Kovács István volt az egyik csatár.

A Debrecennél ismételten bekerült a kezdőcsapatba Csősz Richárd és Zsóri Dániel, az első perctől a pályán volt Kusnyír Erik, illetve a bajnokság 29. fordulójában pihenőt kapó Kinyik-Tőzsér-Ferenczi trió is ott voltak.

Mezőnyjátékkal teltek az első percek, a 12. percig kellett várni komolyabb lehetőségre: ekkor Milanov szögletét Stopira fejelte rá veszélyesen, de kevéssel mellément a labda. Három minutummal később Kovács került ziccerbe, miután kötényt adott Kinyiknek. Ezúttal támadót játszó középpályásunk 14 méterről, jobb külsővel lőtt, Kosicky azonban hárított.

A 19. percben Milanov tört be bal oldalon, lapos bepasszát Nego próbálta a kapuba továbbítani, de a játékszer végül fölé pattant, Iványi játékvezető pedig szabadrúgást ítélt a DVSC javára. Újabb három minutum telt el, amikor Nego vezette fel a jobbszélen a labdát. Kovács okosan "elvitte" a védőt, így Futács üresen maradt a tizenhatos előterében. Csatárunk átvette, tolt egyet és a tizenhatos vonaláról ballal lőtt, mellé.

A 28. percben megérkezett az első Loki-helyzet is: Bódi adott be jobbról, Elek belekapott a labdába, amely így éppen Csősz elé került. A középpályás 12 méterről, ziccerben lőhetett. Lapos, bal alsóba tartó lövését Kovácsik védte, majd Hadzic takarított. A 31. percben aztán Pátkait látta szabálytalannak Iványi Harissal szemben. A 23 méteres, bal oldali szabadrúgásnak Bódi futott neki és jobbal a rövid mellé csavart.

Továbbra is lüktető maradt a meccs, előbb Haris lőtt fölé 13 méterről - de egyébként is lesről -, majd Nego és Stopira ketten átjátszották a Debrecen térfelének jobb oldalát. Az akció végén Stopira 18 méterről durrantott fölé. A 39. percben Milanov szöglete megint Stopirát találta meg, 8 méteres fejese azonban Kosicky kezéhez ment.

A 44. percben Tőzsér 30 méteres szabadrúgása kerülte el a kaput, majd a hosszabbítás első percében Bódi szögletét a hosszún Kinyik bólintotta mellé - ez pedig le is zárta az első félidő helyzeteinek sorát. 

Csere nem volt a szünetben, majd az első lehetőség előttünk adódott: a 48. percben Futács fejelhetett szöglet után, de nem talált célt. Két perccel később Tőzsér végezhetett el szabadrúgás 30-ról, jócskán elkerülte Kovácsik kapuját a bomba. Az 58. percben Nikolov állított meg egy kontrát sárga lapot érően, a szabadrúgást Tőzsér fölélőtte.

A 63. percben Takács és Szécsi álltak be Varga Kevin és Zsóri helyére, majd Tőzsér szabadrúgása után pattogott a labda a tizenhatoson, végül Haris próbálkozott, egy blokkoló lábon megpattant és elsuhant a léc fölött. A szöglet után nem sokkal Kinyik találta meg a befutó Tőzsért, aki 14 méterről, jobbal szintén centikkel a felső kapufa fölé durrantott.

A 66. percben megszereztük a vezetést: Pátkai szerzett labdát, majd Kovács szöktette volna a kiugró Milanovot, de egy védő elcsípte a passzt. A lendületből érkező Futács szerelt és 17 méterről laposan kilőtte a bal alsót (0-1).

A gól után nem sokkal mi is cserére szántuk el magunkat, Milanovot Huszti váltotta. A 70. percben Csősz húzta vissza a rövidre váratlanul, 20 méterről, de centikkel elment a kapufa mellett a labda. A 72. percben megdupláztuk az előnyt: Huszti sarokrúgását Elek bólintotta rá, Kosicky már-már úgy tűnt, védi, de végül becsúszott a hasa alatt a labda (0-2).

A 75. percben Bódit Damásdi váltotta. Közvetlenül a csere után Huszti megintcsak Eleket találta meg középütt, középpályásunk - aki ezúttal középhátvédként kapott szerepet - viszont mellécsúsztatott. A 82. percben lesgólt ért el a DVSC: Ferenczi éles lövését Kovácsik éppen Takács elé tolta, de a csatár lesről vette be a kaput, így maradt a 0-2. A 89. percre a sérüléséből visszatérő Scsepovics is lehetőséget kapott, Kovács jött le.

A kétperces ráadás első percében Futács lódult meg egy védő kíséretében az ellenfél térfelén, majd a tizenhatoshoz érve tökéletesen tálalt Scsepovics elé. Támadónk eltolta a labdát, Kosicky buktatta, Iványi tizenegyest ítélt. A büntetőt Huszti magabiztosan a jobb alsóba lőtte (0-3).

Ezzel véget is ért az összecsapás, így együttesünk 4-0-s összesítéssel kiejtette a DVSC csapatát és a Magyar Kupa döntőjében tudhatja magát - 1982, 2001, 2006, 2011 és 2015 után immáron hatodszor. A döntőre május 25-én kerül sor a Groupama Arénában. A döntőre érvényes jegyinformációkkal később tudunk szolgálni szurkolóink számára.

Author: Guber Péter

Photo: molvidi.hu

More news