FK MLADOST PODGORICA - VIDEOTON FC 1-0 (0-0)

Idegenben lőtt több góllal továbbjutott a Mladost Podgorica

Székesfehérváron az első percekben, Podgoricában az utolsó pillanatban lőtt 11-esből gólt a Mladost, így a montenegrói együttes utazhat Szlovákiába jövő héten.

Mindkét csapat óvatosan kezdte a meccset, és annak ellenére sem alakult ki egyik kapu előtt sem gólhelyzet, hogy rövid idő alatt három sarokrúgást is elvégezhettünk. A 18. percben aztán a Mladost japán játékosa, Taku tekert egy szabadrúgást kapura, a labda pedig a jobb kapufa tövén csattant. Öt perccel később ismét a japán játékos veszélyeztetett, távoli lövése egyik védőnkről pattant szögletre. A 33. percben Gyurcsó próbálta meglepni egy életerős lövéssel Vujadinovicot, aki azonban szépen védett. Egy perccel később Tujvel kapuja előtt alakult ki gólhelyzet, Tomic azonban közelről fölé bombázott. Újabb egy perc elteltével Nikolics került ziccerbe, remekül vette át a labdát, és lőtt alig valamivel kapu fölé. Az első játékrész utolsó lehetősége a hazai csapat előtt adódott, Taku tekert egy szabadrúgást nem sokkal kapu mellé.

Szünetben egyik vezetőedző sem változtatott a csapatán. A 47. percben Zivkovic merészkedett előre, lövése azonban kapu fölé szállt. Az 55. percben Paraiba váltotta a pályán Oliveirat. Egyre többet támadott a Vidi. Gyurcsó lövését védte nagy bravúrral a hazaiak kapusa. A szöglet után a labda a frissen beállt Paraiba elé került, de a hazaiak kapusa belevetődött a lövésébe, majd egy védő kivágta a labdát a gólvonalról. Ez volt a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete. Úgy tűnt, eseménytelenül telnek el a mérkőzés utolsó percei, végül azonban sajnos nem így történt. A 85. percben Markovic kapta meg a második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott. A ráadás perceiben aztán Szolnokinak a teste mellé szorított kezét találta el a labda a 16-oson belül. A játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Knezevic roppant higgadtan értékesített (1-0).

Székesfehérváron az első percekben, Podgoricában pedig az utolsó pillanatban kaptunk 11-esből egy-egy gólt, és mivel összesítésben 2-2 lett az eredmény, így a montenegrói csapat jutott tovább idegenben lőtt több góllal.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news