SIMPLE NŐI KUPA

Idegenbeli győzelemmel jutottunk tovább a kupában

A nyáron alaposan megfiatalított női csapatunk a 17 éves Fábián Virág góljával győzte le a paksi hölgyeket.

Megkezdte a 2024/2025-ös szezont a Vidi felnőtt női együttese is, amely ebben az idényben az NB II Nyugati csoportjában fog szerepelni.

Szombat délután Pakson játszottunk a Simple Női Kupa 1. fordulójában. Andorka Péter vezetőedző az alábbi csapatot küldte pályára: Kovács B. - Balazsek (Zámbó 43., Forstner 84.), Gergics, Zuggó, Tóth, Szombati, Kálmán (Reizinger 91.), Mihályi, Kozma, Fábián, Lelkes.

A rendkívül nagy kánikula ellenére élvezetes, jó meccset játszottak a csapatok. Nálunk több alapemberét is nélkülöznie kellett Andorka Péternek, azonban az utánpótlásból felkerült fiatalok jól helytálltak. A győztes találatunkat a tavaly még az U19-es együttesünkben szereplő, 17 esztendős Fábián Virág szerezte az 57. percben. A Paks a jól védő kapusának köszönheti, hogy egygólos lett csupán a győzelmünk, igaz a mieink 16 éves hálóőre, Kovács Borbála is bemutatott két hatalmas védést. Női felnőtt csapatunk biztatóan kezdte az új szezont, folytatás jövő héten a Simple Női Kupa 2. fordulójában.

Simple Női Kupa, 2024-2025, 1st round, 1st round

10 August Saturday

Paksi SE

0-1

Paksi Stadion Paks

Fehérvár FC

"Összességében nagyon elégedett vagyok a látottakkal és az eredménnyel is. Onnantól kezdve, hogy délután megérkeztünk Paksra és bementünk az öltözőbe, valamennyi játékosom csak erre a találkozóra koncentrált és nagyon keményen beleállt mindenki a munkába. Koncentráltan készültek a lányok a meccs kezdetére és mindez nem csak jó játékkal, de jó eredménnyel is párosult. Sok olyan fiatal játékos kapott lehetőséget, akik az U19-es csapatunkban szerepelnek - ilyen például a győztes gólt szerző Fábián Virág is. Valamennyi játékos hozzáállása példaértékű volt. Ügyesen, kreatívan játszottunk, több lehetőségünk is volt, de a hazaiak kapusa jól védett. Mindenképp dicséretet érdemel a mi kapusunk is, két alkalommal is nagyot védett és ennek is köszönhetően lehoztuk kapott gól nélkül a meccset. Mindenképp ki szeretném azt is emelni, hogy az utánpótlásunkban nagyon jó munka zajlik, bátran hozzányúlhatunk a fiatal játékosokhoz, van merítési lehetőségünk, akik a felnőttek közt is megállják a helyüket" - nyilatkozta honlapunknak a mérkőzés után vezetőedzőnk, Andorka Péter.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news