EDZŐI

Horváth Ferenc: „Nem adtuk fel a dobogót“

Vezetőedzőnk pontszámban beérné a három ponttal előttünk álló Debrecent.

„Egyrészt nem volt könnyű az utolsó percben elveszített Honvéd elleni meccs másnapján újra edzést tartani, másrészt viszont talán így a legjobb, hogy nincs megállás, hiszen rögtön az előttünk álló DVSC elleni mérkőzésre tudtunk koncentrálni. Nincs idő a lelkizésre, nem lehet már azzal foglalkozni, hogy miért nem sikerült nyernünk Kispesten. Hátul nem szabad elkövetni ugyanazokat a hibákat, elől pedig egyszerűen be kell lőni a száz százalékos helyzeteket, mert ezen a szinten ez a hatékonyság, mint látjuk, nem elég még egy döntetlenhez sem – nekünk ráadásul mindenki ellen a győzelem a célunk. Nem adtuk fel a dobogót, a Loki pont három ponttal van előttünk a harmadik helyen, ezért is fontos, hogy megnyerjük az esti meccset“ – mondta a Vidi vezetőedzője, Horváth Ferenc a mai, DVSC elleni rangadó előtt.
 

Author: Gressó Gergely

Photo: vidi.hu

More news