NIKOLA SERAFIMOV

"Hihetetlen érzelmi hullámvasutat éltünk át az utolsó pillanatokban"

Észak-macedón válogatott védőnk értékelte a DVTK elleni mérkőzést és a mögöttünk álló szezont is. 

"Nem kezdtük jól ezt a szezont, de végig nagyon keményen dolgoztunk és a teljes stáb azon volt, hogy minél jobbak legyünk. A szezon elején kitűzött célt viszonylag gyorsan sikerült elérnünk, ezt követően már merészebb célokért küzdöttünk. Nagyon jó volt a csapategység, egymásért küzdöttünk és bíztunk benne, hogy a szezon végén odaérünk majd a dobogóra. Rendkívül csalódottak vagyunk most, mert úgy érezzük, megérdemeltük volna legalább a bronzérmet. Nehéz bármit is mondanom, hihetetlen érzelmi hullámvasút az, amit az utolsó pillanatokban átéltem. A hosszabbítás pillanataiban szereztem egy gólt, több ezer szurkolóval és a csapattársakkal együtt ünnepeltünk, majd jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet, hogy a gólom szabálytalan volt. Azóta természetesen már megnéztem a felvételeket a gólomról és nem tudok mit mondani. Sosem foglalkozom a játékvezetőkkel és most sem szeretnék velük foglalkozni, aki megnézi a tévében a gólomat és a visszajátszást, az úgyis el tudja dönteni, hogy szabályos volt-e vagy sem. Nagyon büszke vagyok a csapatra, végig hittünk a sikerben és úgy érzem, mindent meg is tettünk annak érdekében, hogy megnyerjük a meccset. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani fantasztikus szurkolóinknak, akik egész szezonban ott álltak mellettünk jóban és rosszban is. Őket is nagyon sajnálom, hogy végül nem ünnepelhettünk együtt dobogós helyezést" - fogalmazott honlapunknak válogatott védőnk, Nikola Serafimov.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news