TUDÓSÍTÁS

Háromgólos győzelem az első nyári felkészülési mérkőzésünkön

Az első 45 percben csak helyzetekig jutottunk, a második félidőben azonban háromszor is bevettük az osztrák csapat kapuját, sorrendben Stefan, Vinícius és Sós voltak a gólszerzők.

A 2018/2019-es szezon első mérkőzésére a dietersdorfi stadionban került sor, ellenfelünk az osztrák másodosztályban szereplő Kapfenberger SV együttese volt. A kezdőcsapatban ezúttal a Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Tamás – Varga – Berecz, Pátkai – Kovács – Marko Scsepovics, Lazovics tizenegy kapott szerepet, a Vasastól igazolt Berecz Zsombor tehát kezdőként debütált a Vidiben.

Az első lövésre a második percig kellett várnia a nézőknek, ekkor Trim távoli bombája szállt el a kapunk mellett. A hatodik percben az osztrák kapus volt munkában, Zacher remek ütemben tisztázott Danko Lazovics elől. Öt perccel később Tamás játszotta Lazovicshoz a labdát, aki nagy helyzetbe hozta Marko Scsepovicsot, támadónk azonban 14 méterről laposan a hosszú mellé gurított. A félidő felénél ismét az első percekben veszélyes Trim lőtt, de Kovácsik szögletre tolta a labdát. A 28. percben Nego jobb oldali beadását követően Scsepovics lőtt kapásból, de nem talált kaput.

Az első játékrészben több nagy helyzetet nem jegyezhettünk fel, a második félidőre pedig mindkét csapat sort cserélt, nálunk a Tujvel – Bolla, Vinícius, Tóth, Stopira – Hadzic – Nikolov, Réti – Huszti – Stefan Scsepovics, Sós összeállítású csapat folytatta, így bemutatkozott Vidi-mezben Sós Bence is.

A Debrecenből érkező támadó egyből egy jó passzal vétette észre magát, Stefan centerezése viszont nem volt pontos, így Huszti elől tisztáztak az osztrákok. Az 53. percben megszereztük a vezetést! A szezon első Vidi-gólja előtti akció Huszti szabadrúgásával indult, amely lepattant a sorfalról, ezt követően Bolla beadását Stefan szépen fejelte a hálóba (0-1).

Egy perccel később Stefan neve mellé majdnem egy gólpasszt is felírhatunk, a középen üresen érkező Sós lövésénél azonban nagyot védett a csereként beálló Stolz. A 67. percben már az osztrák hálóőr is tehetetlen volt, ekkor Huszti szögletét fejelte a hálóba az ötös területére remekül érkező Vinícius (0-2).

A mérkőzés utolsó percében Sós Bence is betalált, új igazolásunk Anel Hadzic passza után gurított kilenc méterről a jobb alsó sarokba (0-3).

Magabiztos győzelemmel kezdtük tehát a szezont, következik június 23-án az Eszék elleni találkozó.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news