VIDEOTON FC - DVSC-TEVA 1-0 (1-0)

Háromból három - ismét legyőztük a DVSC-t

Feczesin Róbert góljával 1-0-ra nyertünk, és pontszámban beértük a Lokit.

Az OTP Bank Liga NB I. 29. fordulójában a DVSC-t láttuk vendégül. A Loki sokáig igazi mumusunknak számított, ebben az idényben azonban már kétszer is sikerült őket legyőznünk, kedd este pedig a harmadik sikerünkre készültünk ellenük. Kovács Zoltán sportigazgató a kezdés előtt köszöntötte Haraszti Zsoltot, aki ma játszotta 100. NB I-es meccsét. A találkozó gyászszünettel kezdődött: április 2-án, 85. évében elhunyt Sárosi László, korábbi 46-szoros válogatott védő, aki pályafutása során öt bajnoki címet nyert a Vasas csapatával.

Jól kezdtük a mérkőzést, a 3. percben Vinícius maradt elől egy szöglet után, ő adott be a bal szélről, Stopira pedig hat méterről alig fejelt kapu mellé. A 20. perc végén már féltucat szögletnél jártunk, gyakorlatilag alig-alig tudott átjönni a DVSC a mi térfelünkre. A 20. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania Kondás Elemérnek, miután Lázár Pál megsérült. Egy perccel később gyönyörű jelenetet láthattunk, Szolnoki nagy bedobását Juhász csúsztatta meg, a labda Géresi elé került, aki 15 méterről remek mozdulattal ollózott kapura, a labda nem sokkal ment mellé. Félóra játék után megfogyatkoztak a vendégek, Brkovic rántotta le utolsó emberként Géresit a debreceni térfél közepén, Szabó Zsolt pedig egyből felmutatta a piros lapot. Előnyünket alig hét perc alatt sikerült gólra váltanunk: Simon labdájával Suljic lódult meg a jobb szélen, majd tökéletesen adott középre, ahol Feczesin érkezett, és közelről nem hibázott (1-0).

A 39. percben Haraszti szöglete jól kanyarodott, a hosszún pedig egyedül érkezett Pölöskei, aki kapura is lőtt, de egy védőről levágódott a labda. A 42. percben Géresi tornáztatta meg Verpeczet.

A második félidőben a játék képe nem sokat változott. Magabiztosan őriztük előnyünket, a vendégek csak ritkán jutottak át a mi térfelünkre, ahol azonban csak rövid ideig bírták megtartani a labdát. A 60. percben Haraszti tekert 16 méterről alig a bal felső sarok mellé. A 73. percben Pölöskei, Haraszti, Suljic volt a labda útja, végül bosnyák támadónk lőtt kapura 15 méterről, Verpecz szépen védett. Az utolsó negyedórában újabb gólhelyzet már egyik kapu előtt sem alakult ki, csapatunk 1-0-ás győzelmének köszönhetően beérte pontszámban a Debrecent.

Csapatunk legközelebb szombat este 18.00-kor a Vasast fogadja a Pancho Arénában.

 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news