INTERJÚ

Hangya Szilveszter: "Elkerülhető gólokat kaptunk"

Balhátvédünk szerint már az első félidőben is voltak helyzeteink, a második játékrészben pedig domináltunk.

Együttesünk Zalaegerszeg elleni mérkőzését is végigjátszotta Hangya Szilveszter. Balhátvédünk a lefújást követően értékelte az összecsapást.

"Furán kezdődött a mérkőzés, az első másodpercben már sárga lapot adott a spori. Talán azért, mert korán indult Hodzic, de ilyen a világ bármely pályáján megesik. Ez kissé megzavart minket már az elején, aztán két elkerülhető gólt kaptunk. Már az első félidőben is voltak lehetőségeink, de a másodikban úgy gondolom, uraltuk a mérkőzést, aztán a végén újra beütött a krach. A múlt héten is ez volt a probléma, ha ezeket a hibákat végre ki tudnánk küszöbölni, akkor dominálni tudnánk, de így állandóan kapaszkodnunk kell. Ez nem egyszerű, de a csapat erejét mutatja, hogy felálltunk, fordítottunk. Aztán kihagytunk 10 másodpercre, ami megbosszulta magát...Túl vagyunk a bajnokság egyharmadán, az első négy csapat - ideveszem a Puskás Akadémiát is - nagyon közel van egymáshoz, kiegyenlített mérkőzések vannak. Nekünk viszont nem a többi csapattal kell foglalkoznunk, hanem magunkkal" - nyilatkozta Hangya Szilveszter.

Author: Guber Péter

Photo: molfehervarfc.hu

More news