Ha nyerünk, nagyon nyerünk! - Videó

Eddigi 7470 percen keresztül nézett farkasszemet bajnokin a Videoton és az MTK, az ez idő alatt esett érdekességeket gyűjtöttük össze.
 

A legelső bajnoki:
A két klub 1968. június 9-én találkozott első alkalommal a legmagasabb osztályban, az MTK pályaválasztásával vívott találkozó a fővárosiak 3-1-es diadalával zárult, a Vidi gólját Karsai László szerezte.

A legelső Vidi győzelem:
Nem kellett sokat várniuk a Videoton akkori játékosainak a visszavágás lehetőségére, ugyancsak az 1968-as pontvadászatban, november 24-én Székesfehérváron találkoztak a felek. Ekkor is hazai siker született, Pintér és Bodnár találataival klubunk 2-0-ra nyert az MTK ellen.

A legnagyobb arányú siker:
Négy alkalommal fordult elő, hogy négy gólos különbséggel győzte le a Vidi az MTK-t. Az első ilyen arányú diadal az 1982/1983-as szezonra datálódik, a bajnokság 8. fordulójában Zsinka, Szabó, Csuhay, Csongrádi, Disztl L. és Májer góljaival 6-2-re nyertünk hazai pályán. 1985. márciusában Szabó és Burcsa duplájával, 1988. szeptemberében pedig Petres mesterhármasával és Jónás góljával nyertünk 4-0-ra hazai környezetben. Az eddigi utolsó, négy gólos diadalunk a 2008/2009-es bajnokság 23. fordulójában született, 2009. április 17-én idegenben nyertünk 4-0-ra, Goran Vujovics triplája és Szakály Dénes találata hozta ekkor a fölényes Vidi-diadalt.

A legtöbb gólt hozó bajnoki:
A két gárda eddigi 83 bajnokijából kettő találkozón született 8 találat, ezek a derbik hozták eddig a legtöbb gólt. Az 1985-ös, 6-2-es Videoton sikerről fentebb már beszámoltunk, a másik 8 gólos bajnokit szintén csapatunk nyerte Székesfehérváron. 2007. április 29-én 5-3-ra nyertünk az MTK ellen Sóstón, hazai oldalon Juszuf Dajics és Julinho 2-2, Nagy Dani 1 gólt szerzett, míg a fővárosiaknál Kanta József, Németh Krisztián és Mladen Lambulics volt eredményes.

A legnagyobb ellentmondás:
A két csapat örökmérlegében találunk rá. Az eddigi 83 bajnokin ugyanis az MTK 34, míg a Vidi 29 győzelmet ünnepelhetett, a gólarány mégis nekünk kedvez 119-109 arányban. Ennek oka egyszerű: míg a Videoton 4 alkalommal nyert négy, öt alkalommal pedig három góllal a párharc történetében, addig az MTK mindössze 2 olyan találkozóval büszkélkedhet, melyen legalább három góllal múlta felül csapatunkat. A fővárosiak 34 sikerének több mint fele, szám szerint 18 egy gólos különbséggel született a Videoton ellen. Csapatunk a most futó szezon 3. fordulójában 3 góllal nyert a Hungária körúton, érdemes visszanézni nagyszerű sikerünk összefoglalóját.

Author: Németh Zoltán

More news