TUDÓSÍTÁS

Győzelem a Krasznodar ellen

Stopira talált be a 22. percben, 1-0-ra vertük az orosz bajnokság jelenlegi negyedik helyezettjét.

Az orosz élvonal negyedik helyén álló FK Krasznodar várt csapatunkra az idei év hatodik felkészülési mérkőzésén. Marko Nikolics ezúttal a Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Stopira – Anel Hadzic – Pátkai, Nikolov – Lazovics – Marko Scsepovics, Stefan Scsepovics tizenegynek szavazott kezdőként bizalmat. 

Az első nagy helyzet Marko Scsepovics nevéhez fűzödött a 10. percben. Anel Hadzic labdszerzése után Lazovicshoz került a labda, aki Stefan Scsepovicshoz játszott, bátyja centerezését Marko ballal éles szögből ellőtte a kapu előtt keresztbe. Öt perccel később Joaozinho adta középre a labdát az alapvonalról, majd a rövid saroknál érkező Martynovich próbálta sarokkal kapura húzni a játékszert, de Kovácsik résen volt és hárítani tudott. A 22. percben Lazovics szögletét Juhász fejelte kapura, a labda Marko Scsepovicsról a kapufára pattant, a kipattanót pedig Stopira vágta a hálóba – balhátvédünknek ez volt a második gólja a téli felkészülés során (1-0).

A 35. percben Yanbaev jobb oldali beadása végül elpattogott Butenkóig, aki estében 7 méterről kapu mellé lőtt. Az első félidő egy Lazovics szabadrúgással ért véget, amelyet kifejeltek a védők, így egygólos előny birtokában mentünk be az öltözőbe. 

Csere nélkül folytattuk a találkozót, a második játékrész nyolcadik percében pedig nem sok hiányzott a második Vidi-gólhoz, miután Fiola ívelése után Stopira indult meg, bal oldali beadását pedig kapásból Stefan Scsepovics lőtte a lécre. Az 57. percben a Krasznodar friss igazolása, a csereként pályára lépő orosz válogatott Shatov próbálkozott, négy perccel később Stopira passzát Lazovics belsőzte kapura. A 63. percben Kovácsik és Nego ütközése után Butenkohoz került a labda, aki addig cselezgetett, hogy kapusunk és Nikolov végül menteni tudtak. Három perccel később ismét Kovácsik volt munkában, aki Joaozinho valószínűleg beadásnak szánt labdáját fogta magabiztosan. Hetvenegy perce tartott a találkozó, amikor Stefan passzolt Marko Scsepovicsnak, támadónk 16 méterről, ballal lőtt, de az orosz hálóőr leért a lapos próbálkozásra.

A 77. percben Joaozinho vette észre középen Vorobyevet, de Kovácsik leszedte a fiatal csatár lábáról a labdát. A 84. percben ígéretes kontrát vezethettünk, ám Scsepovics passza után Varga nagy helyzetben elcsúszott. A hajrában még Vinícius mutatott be egy fontos szerelést a tizenhatoson belül, majd nem sokkal később a spanyol játékvezető lefújta a találkozót, 1-0-ra legyőztük az orosz élvonalbeli ellenfelünket.

Legközelebb szombat délután lépünk pályára, ellenfelünk a Dinamo Kijev lesz.

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news