IDEGENBEN MÉRKŐZIK AZ U21-ES VÁLOGATOTT

Gosztonyi és Szolnoki Liechtenstein ellen

A Vidi két játékosa ma este újra pályára léphet, míg Kovács eltiltás, Farkas Norbi pedig sérülés miatt nem utazott el a válogatottal.

U21-es válogatottunk a törökök elleni pénteki győzelem után kedden Liechtensteinben gyarapíthatja tovább pontjai számát az Európa-bajnoki selejtező csoportban. A pont nélkül álló hazaiak ellen csapatunk több kulcsjátékosa is hiányzik, hiszen Gulácsi Péter, Simon Ádám, Kádár Tamás, Futács Márkó és Kovács István is megkapta második sárgáját a sorozatban, ami automatikusan egy meccses eltiltással jár. Rajtuk kívül Farkas Norbert is elhagyta a telki edzőtábort, őt egy lábsérülés akadályozza meg a játékban.

A keretbe visszatért az A-válogatottból Megyeri Balázs, és bekerült a csapatba Balajti Ádám, valamint az U19-es válogatottal május végén Szerbiában szereplő Radó András is.

- Pozitívan próbálunk hozzáállni a kényszerű változtatásokhoz, mert bár kulcsemberekről kellett lemondanunk, így öt frissebb játékos szerepelhet kedden a csapatban. Az utólag behívott két mezőnyjátékos kivételével a pályára lépők végig itt voltak az edzőtáborban, így mindenki tisztában van a követelményekkel, tudja, mi a feladata. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok hasonló mentalitással lépnek pályára, mint a törökök ellen - mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal.

Ellenfelünk, a liechtensteini válogatott eddig öt mérkőzést játszott le a selejtező sorozatban, de pontot még nem tudott szerezni.

- Az ellenfél összes eddigi mérkőzése megvan DVD-n, Liechtensteint ugyanolyan jól ismerjük, mint a csoport bármelyik másik tagját. Egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek a mérkőzés, teljesen más jellegű játékot kíván majd meg tőlünk, mint a törökök ellen. Nem akarok frázisokat puffogtatni a kötelező győzelemről, inkább csak annyit mondanék, hogy ezúttal is a lehető legjobb játékunkra lesz szükség, hogy sikeresen zárjuk a mérkőzést - tette hozzá a szövetségi edző.

További jó hír, hogy Haraszti Zsolt is az U21-es keret tagja, akit idén év elején igazolt le klubunk, a tavaszi szezont viszont Siófokon töltötte kölcsönben.

(forrás: mlsz.hu)

A mérkőzés 19 órakor kezdődik, és ezúttal nem közvetíti a TV a találkozót. Honlapunk természetesen a meccs után beszámol az eredményről, és a meccs legfontosabb történéseiről.

Author: Wéninger Ákos

More news