BLOG

EXKLUZÍV - Simon Ádám blog: "Regeneráció szempontjából is tökéletes a harmónia az egészségügyi stáb, az edzők és a játékosok között"

A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is Simon Ádám.

"A vasárnapi meccs óta nem sok izgalmas dolog történt velem. Hétfőn kettőt edzettünk, kedden pedig egyet. A délutánunk ismét szabad volt, és akárcsak múlt héten pénteken, megint a közeli Marbellában töltöttük a délutánt. Arról már meséltem, hogy két edzés között igen komoly FIFA-bajnokságot játszunk. Most röviden egy másik állandó programunkról, a regenerálásról mondanék pár gondolatot. Mindennap edzés után felkeresem a masszőröket, és sérülést megelőző, úgynevezett preventív masszázst kérek. Ezt SMR-hengerrel végzett edzés utáni gyakorlatokkal szoktuk kiegészíteni, aminek az a lényege, hogy lazuljanak az izmaink."

"Ezenkívül fizioterápiás kezeléseken is részt veszünk az edzések között, valamint kihasználjuk a SPA nyújtotta lehetőségeket is, például a kontrasztfürdőt, azaz az egymást követő jeges- és meleg vizes fürdőzést. Ennek is köszönhető, hogy a felkészülés eddigi szakaszában nem történt sérülés a csapatban. Szóval elmondhatom, hogy regeneráció szempontjából is úgy látom, tökéletes a harmónia az egészségügyi stáb, az edzők és a játékosok között.
 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news