Elek szerint, ilyen a futball

Elek Ákos eddigi pályafutása egyik legfontosabb gólját szerezte vasárnap, hiszen a mérkőzés hosszabbításában fejelt góljával az egyik pontot elhoztuk Zalaegerszegről.

- Nagyon örülök neki, hogy az első forduló után végre ismét eredményes voltam, ráadásul egy igen értékes és fontos pontot hoztunk el. Arra emlékszem, hogy Szakály beadása egy felpörgött labda volt, én pedig csak arra figyeltem, hogy megnyerjem a párharcot és én fejelhessem el a labdát. Igyekeztem nagyobb ívben és szélre bólintani, s nem is láttam hová ment a játékszer, csak amikor leérkeztem a földre, akkor tudatosult bennem, hogy a labda a hálóban van. Hogy "hangos" volt a meccs? Igen, valóban, bár azt gondolom, hogy a játékvezető tette azzá azzal, hogy ennyi lapot kiosztott - 11 sárga és 1 piros lapot mutatott fel -, miközben volt számos vitatható ítélete. Persze először mindenki a saját háza táján söprögessen: az első gólunk megszerzése után ki kellett volna használnunk az adódó lehetőségeinket, amelyek között voltak "ajtó-ablak" helyeztek is, mint például Farkas II, vagy Nikolicsé. Ha ezek bemennek, a Zalaegerszeg szerintem összeomlott volna. Ehhez képest - ilyen a futball - a végén még mi örülhettünk az egy pontnak. 

More news