TUDÓSÍTÁS

Egy pontot szereztünk a Bozsik Stadionban

Ivanovszki szerzett vezetést az első félidő közepén, amit Youla egalizált a második játékrész derekán. 

Napsütéses időben, 22 Celsius-fokban kezdődött csapatunk Honvéd elleni mérkőzése a Bozsik Stadionban. A megszokott kezdőhöz képest több helyen is változtatott Joan Carrillo, lehetőséget kapott Ivanovszki, Luijckx, Maréval, Fejes és Brachi is.

Az első percekben a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, de igazán nagy helyzetig nem jutottak el, Purosevac gyenge lövését jegyezhettük fel az 5. percben. Juhász Rolandot sajnos a 15. percben le kellett cserélni sérülés miatt, a helyére Chakla állt be. A 16. percben Álvarez ívelt be egy szabadrúgást, a hosszún érkező Fejes középre passzolta a labdát, de tisztázni tudtak a piros-feketék. Pár pillanattal később megint Fejes volt a főszereplő, ezúttal mellé fejelt. A 18. percben előbb Oliveira, majd Álvarez lövése vágódott le a blokkról, aztán a 22. percben megszereztük a vezetést: Álvarez ívelt a kapu elé egy szabadrúgást, középen berobbant Ivanovszki és a bal alsóba lőtt. Ez volt a macedón támadó első bajnoki gólja a Vidiben! (0-1.)

A 26. percben Kovács beadása pattant meg egy védőt, így Kemenesnek a léc alól kellett kiütnie a labdát. Két perccel később Ignjatovic lőtt mellé 30 méterről, majd újabb két perc elteltével Ivanovszki csúsztatása után egy védőről Kovácshoz pattant a labda, középpályásunk pedig közelről a hálóba lőtt, les címén azonban nem adta meg a találatot a játékvezető. A 34. percben Hidi lövését fogta Calatayud, egy percre rá Sándor lőtt mellé 25 méterről. A félidő utolsó fontos momentumaként Álvarez ívelt kapura egy szabadrúgást akkor, amikor mindenki beadásra számított, de a labda fölé szállt. Egygólos előnnyel mehettünk a szünetre.

A második félidő elején Brachi bombázott kapura egy szabadrúgást 30 méterről, Kemenes szépen védett, majd pár pillanattal később Luijckx lőtt 22 méterről, ezt is fogta a hazaiak portása. Az 52. percben Oliveira adott középre jobbról ballal, Luijckx fejelt 10 méterről, de nem volt erő a mozdulatban, a labda Kemenesé lett.

A játékrész felétől a Honvéd magasabb fokozatra kapcsolt és a 69. percben ki is egyenlített: Godoy vezette keresztbe a labdát, majd Holenderhez passzolt a bal szélre, aki egyből középre lőtt, az érkező Youla pedig 6 méterről a hálóba passzolt. (1-1.)

A 73. percben Youla fejesét fogta Calatayud, majd Chakla szerelte helyzetben a hazaiak legjobb góllövőjét. A 78. percben kétszer is szerencsénk volt, először Youla lőtt laposan kicsit jobbról, 10 méterről a jobb kapufára, aztán a kipattanót Baráth bombázta a keresztlécre. A 84. percben Feczesin hozta helyzetbe Kovácsot, aki balról, 10 méterről lőtt, Kemenes védett. Két perccel később Godoy lövését védte bravúrral kapusunk. A 3 perces hosszabbításban ismét Calatyud volt a főszereplő, előbb egy közeli szabadrúgás után ütötte ki az érkezők elől a labdát, majd Holender ziccerét fogta meg. Gól már nem született, egy pontot szereztünk a Bozsik Stadionban, így jelenleg 68 ponttal vezetjük a tabellát.

Következő meccsünk a Fradi elleni Magyar Kupa-döntő lesz szerdán, 20.00-tól. A találkozóval kapcsolatos szurkolói infókat ide kattintva olvashatja!

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news