STATISZTIKA

Egy lépésre vagyunk az ötödik Ligakupa-döntőnktől

Négyszer jutottunk eddig a fináléba, háromszor meg is nyertük a kupát.

A Ligakupát a 2007-2008-as szezonban írták ki először, és rögtön a Vidi győzelmével ért véget a sorozat. Ekkor még őszi/tavaszi rendszerben zajlottak a küzdelmek, vagyis az őszi győztes a tavaszi győztessel vívta az "igazi" döntőt. A DVSC-t vertük hazai pályán 1-0-ra, idegenben 2-0-ra.

Egy évvel később újra Fehérvárra került a serleg, az ekkor már csak egy meccses döntőt a PMFC-vel játszottuk Siófokon, és 3-0-ra nyertünk.

A 2009-2010-es szezonban a középdöntő, a 2010-2011-es szezonban a negyeddöntő jelentette a végállomást, 2011-2012-ban viszont "helyreállt a rend", a Kecskemétet saját stadionjában vertük 3-0-ra a fináléban.

A tavalyi évben ismét döntőt játszhattunk, de 5-1-s vereséget szenvedtünk a Ferencvárostól a Sóstói Stadionban és ezüstérmesként zártunk.

Idén a csoportból másodikként léptünk tovább, a nyolcaddöntőben a Kaposvárt, a negyeddöntőben a PMFC-t vertük ki, az elődöntő első találkozóján pedig 5-1-re győztünk Debrecenben, így karnyújtásnyira kerültünk ötödik döntőnkhöz. Ha sikerül bejutni, még az is előfordulhat, hogy a tavalyi finálé visszavágóját rendezik, hiszen a másik ágon az FTC a Diósgyőrrel találkozik. Jelenleg ugyan erre kisebb az esély, az első találkozót ugyanis a miskolciak nyerték Budapesten 2-1-re.

 

 

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news