ELLEN-ÉRV

dr. Dobos Barna: "Meglepetést szeretnénk okozni"

A hazaiak mestere szerint a Vidi és a Ferencváros kiemelkedik a hazai mezőnyből.

"A tabellát pontazonossággal vezető MOL Fehérvár FC nagyon jól kezdte a bajnokságot, az első hat meccsüket megnyerték, idegenbeli mérlegük pedig főleg kiemelkedő, 3 győzelem és 1 döntetlen, ráadásul az idegenben rúgott öt gól mellett egyet sem kaptak, a másik oldalt nézve viszont a legutolsó négy meccsükön csak egyszer sikerült nyerniük. Az elmúlt évek alapján a Fehérvár és a Ferencváros egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, az anyagi lehetőségeik teljesen mások, így bárki, aki pontot vagy pontokat szerez ellenük, az bravúrnak mondható. Meglepetést szeretnénk okozni, pontot vagy pontokat akarunk szerezni a Fehérvár ellen, de ehhez minden csapatrészben tökéletes teljesítményre lesz szükségünk. A céljaink eléréséhez szükségünk van bravúrokra, bízom benne, hogy ezúttal is nagy számban látogatnak ki szurkolóink, és az ő buzdításuknak is köszönhetően szombaton sikerül bravúrt elérnünk" - nyilatkozta a mérkőzés előtt a ZTE vezetőedzője, dr. Dobos Barna.

Author: molfehervarfc.hu

Photo: ztefc.hu

More news