Bohdan Lednev: "A Fehérvárra igazolás fontos lépése a karrieremnek"

Télen érkezett középpályásunk a Dinamónál évről évre címekért küzdött, így maximálisan azonosulni tud a Vidi céljaival is.

Január 21-én jelentettük be a Bajnokok Ligája-tapasztalattal is rendelkező ukrán bajnok középpályás, Bohdan Lednev leigazolását. A 23 éves, több pozícióban is bevethető játékos a tavaszi nyitányon kezdőként mutatkozott be Vidi-mezben a Puskás Akadémia ellen, szombaton, a DVSC elleni pedig hazai pályán is debütálhat. Lednevet motiválja, hogy a Dinamóhoz hasonlóan Fehérváron is komoly célokért küzdhet és izgalmas kihívásnak tartja, hogy egy új bajnokságban is bizonyítson. Karrierjének csúcspontja eddig a Barcelona elleni BL-debütálás, tavasszal viszont már a Vidiben szeretné gólokkal és gólpasszokkal meghálálni a bizalmat. Bemutatkozó interjú Bohdan Lednevvel.

- Bő másfél hete érkeztél Fehérvárra. Mik az első benyomásaid, hogy fogadott a csapat?

- Remekül érzem magam, a játékosok és a szakmai stáb egyaránt mindenben segített az első naptól kezdve, ami megkönnyítette a beilleszkedésemet. Azt rögtön láttam, hogy remek körülmények közé érkeztem, de igaz ez a csapattársaim hozzáállására is, az edzéseken is mindenki a maximumot akarja nyújtani. A bemutatkozó mérkőzésemet természetesen nem így képzeltem el, sajnos a kiegyenlített találkozót az ellenfelünk tudta a maga javára eldönteni. Örültem neki, hogy már múlt vasárnap közel 90 percet tudtam a pályán tölteni, úgy érzem, még egy kis időre szükségem van, és még jobb teljesítménnyel tudom majd segíteni a csapatot.

- Az ukrán bajnoki címért küzdő Dinamo Kijevtől érkeztél a Vidihez. Kitűzött célod volt, hogy megmérettesd magad külföldön?

- A legtöbb ukrán játékosnak szerepel a céljai között, hogy minél magasabban jegyzett európai klubokban is megmutathassa magát, ezzel én sem voltam másként, úgy gondolom, hogy a Fehérvárra igazolás fontos lépése a karrieremnek. Ez az első alkalom, hogy külföldön mérettetem meg magam, mindig kihívás egy új országba és egy új bajnokságba beilleszkedni, hiszen ilyenkor tiszta lappal indul egy játékos. Azon leszek, hogy gyorsan bizonyítsam mindenkinek: jó döntés volt, hogy bizalmat szavaztak nekem. A Dinamo nagy klub Ukrajnában, ahol belénk nevelték a győztes mentalitást, hiszen évről évre kimondott cél volt, hogy címeket nyerjünk - ez itt sincs másként, így a Vidi céljaival teljes mértékben azonosulni tudok.

- Milyen információid voltak a Vidiről és a magyar bajnokságról korábban?

- Már mielőtt megkerestek volna, hallottam a klubról, mert nyomon követtem a külföldi bajnokságok csapatait is. Tudtam, hogy egy olyan csapatról beszélünk, amely minden évben a legmagasabb célokért küzd és amelynek célja, hogy az európai kupaporondon is megmutassa magát, amire volt is példa az elmúlt években. Ezek a célok motiválnak engem is, nagyon szeretném, hogy a mellett, hogy a bajnokságban kiharcoljuk a nemzetközi kupaszereplést érő pozíciók valamelyikét, a kupában mi ünnepelhessünk a szezon végén.

- Mekkora előny számodra, hogy immáron négy ukrán játékos futballozik a csapatban?

- Ez is szerepet játszott a döntésemben, örülök, hogy három honfitársammal is együtt játszhatok a Vidiben. Ez már a beilleszkedésnél is nagy segítség, de nem csak a pályán, hanem azon kívül, a mindennapokban is segítségemre tudnak lenni ukrán csapattársaim, akik már eddig is itt éltek Magyarországon.

- Sportigazgatónk, Sallói István érkezésedkor kiemelte, hogy több pozícióban is erőssége lehetsz csapatunknak. A pálya melyik részén játszol legszívesebben?

- A legjobban a tízes pozícióban érzem magam, de korábban is játszottam már a jobb szélen is, ami szintén nem jelent problémát számomra. Igazából nem is az a fontos, hogy melyik pozícióban számít rám a vezetőedző, hanem hogy minden mérkőzésen, minél több percet a pályán tölthessek.

- Melyek eddigi karriered legszebb pillanatai?

- Két mérkőzést emelnék ki, mindkettő a Bajnokok Ligájához kapcsolódik, ami talán nem meglepő, hiszen minden játékos álma, hogy egyszer pályára léphessen ebben a sorozatban. Az első, amikor a Camp Nouban debütálhattam a BL-ben, nehéz lett volna a Barcelonánál nagyobb presztízsű csapat ellen bemutatkozni. A második pedig egy magyar csapat elleni mérkőzés, amikor a Ferencváros ellen játszottunk a BL-ben, hiszen az volt az első győztes meccsem a Bajnokok Ligájában, aminek köszönhetően megszereztük a harmadik helyet a csoportunkban, tavasszal pedig az Európa Ligában folytathattuk.

- Szombaton először léphetsz pályára a MOL Aréna Sóstóban. Mit vársz a meccstől?

- Szeretném megköszönni a szurkolóinknak a múlt vasárnapi buzdítást, jó volt látni, hogy milyen sokan elutaztak idegenbe is és szurkoltak nekünk a mérkőzés alatt. Várom a hazai bemutatkozást, nagyon fontos, hogy megszerezzük a három pontot a Debrecen ellen és ezzel örömet okozzunk a drukkereinknek.

- Milyen célokat tűztél ki marad elé, amikor igent mondtál a Vidi megkeresésére?

- A legfontosabb számomra a csapat, személyesen pedig akkor lennék elégedett, ha nem csak jó játékkal, hanem gólokkal és gólpasszokkal is tudnám segíteni a csapatot. De a foci nem egyéni sportág, így a végén nem az én góljaim száma, hanem a megszerzett pontjaink számítanak majd - ezért én is ezt helyezem az első helyre.

Author: Óházy Bálint

Photo: molfehervarfc.hu

More news